
Oroszország olyan csapásmérő fegyverek kifejlesztésén dolgozik, amelyek képesek áthatolni bármilyen rakétavédelmi pajzson – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, ismét szemére vetve Washingtonnak, hogy az orosz nukleáris erők semlegesítésére törekszik globális rakétavédelmi rendszerének kiépítésével.
2015. november 11., 15:242015. november 11., 15:24
„Dolgozni fogunk egy saját rakétaelhárító rendszeren is, de mindenekelőtt – ahogy arról már nemegyszer beszéltünk – hozzálátunk olyan csapásmérő rendszerek létrehozásához, amelyek képesek lesznek leküzdeni bármilyen rakétavédelmi rendszert” – hangoztatta Putyin egy, az orosz fegyveres erők fejlesztésével foglalkozó tanácskozás nyitóbeszédében.
A TASZSZ állami hírügynökség Szocsiból keltezett jelentése szerint az államfő megállapította, hogy az orosz fegyveripar vállalatai az elmúlt három évben kidolgozták és sikerrel próbálták ki azokat a sokat ígérő fegyverrendszereket, amelyek – mint fogalmazott – egy többlépcsős rakétavédelmi rendszer körülményei között is képesek végrehajtani harci feladatokat. „Ilyen rendszerek már ebben az évben is kerültek a csapatokhoz\" – állította az orosz vezető.
Hozzátette, hogy a mostani tanácskozáson ezek rendszerbe állításáról és további tökéletesítéséről lesz szó. Szavai szerint a következő évtizedekben ezek a fegyverek fogják meghatározni az orosz hadsereg arculatát.
Mint kifejtette, az Egyesült Államok és szövetségeseik folytatják globális rakétavédelmi rendszerük kiépítését, amivel a valódi céljuk az, hogy semlegesítsék minden más atomhatalom, mindenekelőtt Oroszország hadászati nukleáris erejét és ezzel \"döntő katonai fölényre\" tegyenek szert. „Az iráni és az észak-koreai nukleáris fenyegetésre való hivatkozások csak valódi szándékaik leplezésére szolgálnak” – jelentette ki.
Putyin megjegyezte: Oroszországot számos alkalommal biztosították arról, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer európai szegmensére az iráni ballisztikus rakéták jelentette fenyegetés miatt van szükség.
„Mi azonban tudjuk, hogy az iráni nukleáris törekvésekkel kapcsolatos helyzet rendeződött, az erre vonatkozó megállapodásokat aláírták, sőt azokat már az érintett parlamentek is jóváhagyták. A rakétavédelmi rendszerekkel kapcsolatos munka ennek ellenére folytatódik” – hangsúlyozta. Mint ismeretes, a Washington által szorgalmazott NATO-rakétapajzs részeként Romániába elfogórakéta-ütegeket telepítenek.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!