
A dallasi rendőrfőnök szerint az agyonlőtt orvlövész mindenáron fehéreket akart megölni. Három feltételezett elkövetőt – két férfit és egy nőt – letartóztattak.
2016. július 08., 21:142016. július 08., 21:14
2016. július 09., 10:362016. július 09., 10:36
David Brown pénteki, a dallasi rendőrgyilkosságok ügyében Mike Rawlings polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a korábbi hírekkel ellentétben az orvlövész nem öngyilkos lett, hanem a rendőrség bombával végzett vele. A rendőrfőnök szerint az orvlövész a vele tárgyaló rendőrrel azt közölte, hogy mindenképpen fehéreket akart megölni, az elmúlt napokban történt rendőri túlkapások miatt, amelyeknek fekete amerikaiak voltak az áldozatai.
Az MTI által idézett Brown szerint az orvlövészt felháborították a fehér rendőrök túlkapásai, és felháborították őt a fehér emberek. A rendőrfőnök cáfolta az elterjedt híreket, miszerint az orvlövész öngyilkos lett volna, s elmondta, hogy a rendőrség robotra szerelt bombával likvidálta a férfit, akit nem azonosított, de a CBS televízió kiderítette, hogy Micah Xavier Johnson, 25 éves lakosról van szó, aki a texasi Mesquite városkában élt. Később a rendőrség nyilvánosságra hozta, hogy a likvidált lövöldöző az amerikai hadsereg tartalékosa volt, aki szolgált Afganisztánban is.
A rendőrfőnök hangsúlyozta, a férfi még a tárgyalások során közölte a rendőrökkel, hogy nem tagja egyetlen szervezetnek sem. Ezt valószínűleg azért is hangsúlyozta, mert hajnalban a Facebook közösségi portálon egy eddig ismeretlen, magát a „fekete hatalom politikai szervezetének” nevező csoport magára vállalta a támadásokat. A Facebook azóta törölte bejegyzést. Mark Zuckerberg, a portál tulajdonosa egyébként először nyilvánult meg ilyen ügyben, és még csütörtökön este döbbenetét és az áldozatok családtagjaival való együttérzését fejezte ki.
A pénteki sajtótájékoztatón egyébként a rendőrfőnök ismét megerősítette: a támadók célja az volt, hogy minél több rendőrt megöljenek. Brown szerint a merényleteket előre megtervezték és egyeztették, erre utal, hogy három oldalról érkeztek a lövések, magasból adták le őket. A három letartóztatott gyanúsított további értékes információkkal is szolgált, de a nyomozás érdekében erről sem a rendőrség vezetője, sem pedig a polgármester nem kívánt nyilatkozni. A texasi nagyvárosban a rendőri erőszak és túlkapások elleni tüntetés alatt orvlövészek nyitottak tüzet rendőrökre csütörtök este, öt rendőr meghalt, hat megsebesült.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!