
Fotó: Krónika
Korábbi közlésével szemben valamennyi, a londoni Heathrow és Gatwick repülőtérről induló szombati járatát törölte a British Airways brit légitársaság a cég globális számítógépes hálózatának hibája miatt.
2017. május 27., 19:362017. május 27., 19:36
A cég késő délután módosította azt a néhány órával korábbi közlését, amely szerint csak a 18 óráig induló járatokat törlik. Az újabb bejelentés szerint bár a légitársaságnak a két reptérre érkező hosszú távú járatai többségükben a menetrend szerint megérkeznek majd vasárnap, de a forgalomban ennek ellenére további késésekre és törlésekre kell számítani.
A BA arra kérte utasait, hogy mindenképpen ellenőrizzék, indul-e járatuk, mielőtt kimennének a repülőtérre. A cég kérte azt is, hogy Heathrow-ra és Gatwickre egyelőre senki ne menjen ki, mert óriási a zsúfoltság.
Sok utas a Twitteren és egyéb közösségi portálon arról számolt be, hogy órák óta ül a repülőtereken elakadt BA-járatok fedélzetén. A beszámolók szerint a pilóták azt közölték az utasokkal, hogy az utaslistákon szereplő neveket és a feladott csomagokat összekapcsoló program hibája okozza a fennakadást.
A gépek leszállását a probléma elvileg nem érintette volna, de Heathrow-n az érkező gépek nem tudtak beállni kijelölt parkolóhelyükre, mivel azokat a járattörlések miatt el nem indult gépek foglalták el. A betonon veszteglő repülőgépekben is sok utas várta, hogy kiszállhasson. A fennakadás várhatóan a következő napokra is kihat, elsősorban Heathrow-n.
A London nyugati határában fekvő hatalmas repülőtér Európa legnagyobb forgalmú légikikötője, amelynek évente 480 ezer – naponta átlagosan több mint 1300 – járat indítására és fogadására van hatósági engedélye. Heathrow e keret 98 százalékát meghaladó kapacitás-kihasználtsággal működik, így a szombatihoz hasonló incidensek mindig hosszú ideig tartó forgalmi torlódásokat okoznak.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!