2011. július 15., 08:332011. július 15., 08:33
A Median közvélemény-kutató intézet júniusi országos felmérése szerint, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Pozsonyban, a Robert Fico vezette ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) annyi szavazatot kapott volna, hogy egyedül is kormányt tudott volna alakítani. A Smerre a válaszadók 45,2 százaléka szavazott volna.
A második helyen a legerősebb mai kormánypárt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) áll 14 százalékkal, míg a harmadikon a szintén koalíciós Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) 10,6 százalékos támogatottsággal. Rajtuk kívül még a koalíciós Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) jutott volna parlamenti mandátumokhoz. Az SaS támogatottsága 9,3 százalékos, míg az SNS-re a megkérdezettek 6,3 százaléka adta volna szavazatát. A Bugár Béla vezette Híd magyar–szlovák koalíciós párt támogatottsága 4,9 százalékos volt, s ezzel nem érte el a parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A tavalyi júniusi választások óta ez az első eset, amikor a Median felmérésében a Híd a parlamenti küszöb alatt maradt.
A parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártját (MKP) a felmérés során a megkérdezettek 2,9 százaléka támogatta. Az MKP egyébként úgy látja, hogy a tavalyi kormányváltás ellenére sem szűnt meg a jórészt magyarok lakta Dél-Szlovákia hátrányos megkülönböztetése. „A kormány tevékenységének első évében nem jelentek meg a kedvező fordulat jelei” – áll abban a nyilatkozatban, amelyet csütörtökön juttatott el a parlamenten kívüli párt az MTI pozsonyi irodájához.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!