Hirdetés

Megszüntették Dominique Strauss-Kahn házi őrizetét

Elhagyta New York-i kényszerlakhelyét pénteken Dominique Strauss-Kahn, miután egy manhattani fellebbviteli bíróság hatálytalanította a házi őrizetéről szóló ítéletet.

Hírösszefoglaló

2011. július 03., 13:032011. július 03., 13:03

Egy manhattani fellebbviteli bíróság óvadék nélkül megszüntette Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap egykori vezetőjének házi őrizetét pénteken, miután a New York-i ügyészség korábban beleegyezett a nemi erőszak kísérletével vádolt politikus szabadon engedésébe.

A bíróság ugyanakkor úgy határozott, a francia férfi az úti okmányait nem kaphatja vissza, ami azt jelenti, hogy Strauss-Kahn nem térhet vissza a hazájába, a vele szembeni büntetőügy folytatódik. A DSK becenéven is ismert politikusnak legközelebb július 18-án kell megjelennie a bíróság előtt.

A rendkívüli bírósági meghallgatásra azért került sor, mert az ügyészség nyomozói úgy találták, a Strauss-Kahnt erőszak kísérlete miatt feljelentő szobalány szavahihetősége kétségbe vonható. A The New York Times igazságügyi illetékesekre hivatkozva azt írta, a 32 éves guineai bevándorló nő vallomásaiban a nyomozók több ellentmondást is felfedeztek, ezért az ügyészek nem hisznek sem a szexuális támadásról szóló beszámolójában, sem azokban az információkban, amelyeket saját magáról közölt.

„Megértem, hogy az ügyben lényeges változások történtek, és jelentősen lecsökkent az esélye, hogy (Strauss-Kahn) nem jelenne meg a bíróság előtt. Ezért bizonyos feltételek betartása mellett szabadon engedem Strauss-Kahnt” – mondta a bíró a pénteki meghallgatáson, amelyről DSK a felesége, Anne Sinclaire kíséretében mosolyogva távozott.

A tekintélyes politikust május 14-én tartóztatták le azt követően, hogy a New York-i Sofitel hotel alkalmazásában álló szobalány, aki Strauss-Kahn luxuslakosztályát takarította, azzal vádolta meg férfit, hogy az a zuhanyzóból meztelenül kilépve a szobába tuszkolta őt és erőszakoskodni próbált vele. A botrány kirobbanása előtt az elemzők szerint DSK-nak jó esélye lett volna megnyerni a 2012-es francia elnökválasztást.

Hazudott a Strauss-Kahnt vádoló szobalány?
Hazudott Dominique Strauss-Kahn vádlója, egy szobalány arról, hogy mi történt az állítólagos szexuális támadást megelőző és követő órákban – mondta egy igazságügyi tisztviselő pénteken az AP amerikai hírügynökségnek. Az ügyészek meggyőződése szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatójának vádlója nem mondott igazat több olyan részlet tekintetében sem, amely saját személyét érinti – tette hozzá. A tisztségviselő nem akarta megnevezni magát, mert olyan részletekről van szó, amelyek egyelőre nem kerültek nyilvánosságra a bíróságon. Hozzátette viszont, hogy az ügyészek úgy vélik: a szobalány hazudott egyesült államokbeli menedékkérelmének körülményeivel, valamint avval kapcsolatban is, hogy – mint korábban állította – szülőföldjén, Guineában megerőszakolták.

A nyilatkozó szerint noha az ügyészek úgy gondolják, a nő nem mondott igazat avval kapcsolatban, hogy mit csinált az állítólagos támadást megelőző és azt követő órákban, de beszámolóját a zaklatásról nem kérdőjelezik meg.

Az ügyet vizsgáló New York-i rendőrség az AP kérésére sem volt hajlandó megjegyzést fűzni a tisztségviselő beszámolójához. A szobalány ügyvédje pedig nem volt elérhető.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Magyar miniszter: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajna számára

Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

Magyar miniszter: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajna számára
2026. március 17., kedd

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz olaj tranzitját a Barátság vezetéken

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz olaj tranzitját a Barátság vezetéken
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg

Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása

Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére

Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére
2026. március 16., hétfő

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra

Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
2026. március 16., hétfő

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”

Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”
Hirdetés
Hirdetés