
Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel
Részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Tver közelében szerdán történt repülőgépkatasztrófa áldozatai hozzátartozónak, feltehetően a gépen utazott Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport alapítója is.
2023. augusztus 24., 21:072023. augusztus 24., 21:07
2023. augusztus 24., 21:592023. augusztus 24., 21:59
Putyin első ízben szólalt meg az ügyben, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta Gyenyisz Pusilint, a donyecki régió megbízott vezetőjét. Az elnök a tragédia alapos kivizsgálását ígérte. Elmondta, hogy Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke jelentést tett neki az előzetes vizsgálat elkezdéséről.
– hangoztatta Putyin.
Az MTI tájékoztatása szerint Prigozsinról Putyin elmondta, hogy a kilencvenes évek eleje óta ismerte őt. Nehéz sorsú embernek nevezte, aki súlyos hibákat követett el az életben, és aki elérte a szükséges eredményeket mind a maga, mind pedig a közös ügy számára, ahogy azt az utolsó hónapjaiban tette, amikor ő megkérte erre.
– mondta.
,,Tudomásom szerint tegnap tért vissza Afrikából, találkozott itt néhány tisztviselővel – mondta az elnök.
Hangsúlyozta, hogy a Wagner fegyveresei jelentős mértékben hozzájárultak az ukrajnai ,,neonáci rezsim” elleni küzdelemhez, amit Oroszország nem fog elfelejteni.
Mint ismert, szerda este lezuhant egy Moszkvából Szentpétervárra tartó, Embraer Legacy típusú magánrepülőgép a Tver megyei Kuzsenkino falu közelében. A fedélzeten tartózkodó mind a tíz ember életét vesztette. A Roszaviacija orosz légügyi hatóság közlése szerint a repülőgép fedélzetén tartózkodott Prigozsin és Dmitrij ,,Wagner” Utkin, a zsoldoscsoport parancsnoka is.
A Wagner-csoport Telegram-csatornáján jelentették be, hogy a zsoldossereg egyik parancsnoka csütörtökön a halottasházban azonosította Jevgenyij Prigozsin és a Wagner katonai magánvállalat második emberének, Dmitrij Utkinnak a holttestét. ,,Prigozsint az egyik hiányzó ujjáról lehet könnyen felismerni. Utkin magas ember volt sok tetoválással” – áll a szervezet Telegram-bejegyzésében.

Oroszországi repülőszerencsétlenségben vesztette életét szerdán Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz katonai magánvállalat vezetője.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!