2011. május 02., 09:172011. május 02., 09:17
Az alig negyven perces akcióban Oszama bin Laden mellett három másik férfi - egyikük állítólag az al-Kaida vezér egyik fia - és egy nő is életét vesztette, őt élő pajzsként használták a célpontok.
Barack Obama elmondta, hogy a múlt héten adott parancsot bin Laden megölésére, miután úgy ítélte meg, hogy elegendő hírszerzési információ áll rendelkezésre az akció végrehajtásához, és lehetőség is van rá. Az elnök szerint a műveletet a pakisztáni terrorelhárítással együttműködve hajtották végre.
A pakisztáni hírszerzés illetékesei megerősítették, hogy végeztek az al-Kaida vezetőjével Iszlámábád közelében.
Obama telefonon beszélt Aszif Ali Zardari pakisztáni elnökkel, és kifejezte neki abbéli reményét, hogy Pakisztán továbbra is segíti Amerikát az al-Kaida és szövetségesei elleni küzdelemben.
„Igazságot tettünk” - fogalmazott Obama, hozzátéve, hogy az Egyesült Államoknak az al-Kaida elleni harca nem az iszlám elleni háború, mint ahogy ez az akció sem „az iszlám ellen irányult, mert bin Laden nem volt muzulmán vezető”.
Obama emlékeztetett arra: hivatalba lépése után azonnal közölte Leon Panettával, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójával, hogy az Egyesült Államok legfőbb feladata az al-Kaida elleni harcban Oszama bin Laden elfogása vagy megölése.
A bin Laden megöléséről szóló első híradások után, még a hivatalos bejelentést megelőzően több százan spontán ünneplésbe kezdtek - amerikai zászlókat lengetve - a washingtoni Fehér Ház előtt. Az elnöki bejelentés után New Yorkból, Philadelphiából és az Egyesült Államok több más nagyvárosából is örömünneplésről érkeztek jelentések.
George W. Bush, aki az al-Kaida által 2011. szeptember 11-én New York és Washington ellen elkövetett terrortámadások idején az Egyesült Államok elnöke volt, „nagyon jelentős eredménynek minősítette” bin Laden megölését. Az al-Kaida vezetője már azelőtt is rajta volt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által a tíz legveszélyesebbnek tartott körözött személy listáján, hogy a terrorhálózat elkövette a négy utasszállító repülőgép eltérítésével végrehajtott és több mint háromezer halálos áldozatot követelő, összehangolt merényleteket.
Fokozott védelem alá helyezték az Egyesült Államok külföldi diplomáciai képviseleteit, és az amerikai külügyminisztérium világszerte nagyobb óvatosságra intette az utazó amerikaiakat.
A pakisztáni televízióban hétfőn bemutatták egy eltorzult arcú férfi holttestét, azt állítva, hogy ő Oszama bin Laden, akit az amerikaiak pakisztáni akciójában öltek meg. Hivatalosan nem erősítették meg, hogy a holttest a terrorista vezéré lenne.
A Geo TV bemondója azt mondta, hogy nyilvánosságra hozták az Oszama bin Laden holttestéről készített fotót, de azt a hatóságok még nem hitelesítették.
| A közzétett fotó hamisítványnak bizonyult |
A képen torzonborz, szakállas férfi látható véres arccal, amely a szemüregek környékén részlegesen eltorzult. Nem sokkal később azonban kiderült, hogy ez a fénykép már 2009-ben körben járt az interneten, vagyis nem készülhetett a hétfő hajnali akcióban. A Geo és a többi pakisztáni tévétársaság ezután eltávolította a fotót a képernyőkről.
Az Egyesült Államok DNS-vizsgálatot és arcfelismerő technikákat alkalmaz Oszama bin Laden holttestének azonosítására, hogy teljesen bizonyossá váljon: az al-Kaida vezetőjét ölték meg a pakisztáni katonai akcióban - közölte hétfőn egy amerikai tisztségviselő. A tesztek eredményére néhány napot kell várni.
Oszama bin Ladent az amerikai tengerészgyalogság különleges egysége, a Navy SEALs kommandósai ölték meg, fejlövéssel – jelentette ki hétfőn Washingtonban egy névtelenséget kérő amerikai tisztségviselő. Egy másik illetékes szerint a tengerészgyalogos kommandót a támadás éjszakáján valószínűleg a CIA parancsnoksága alá helyezték. Mint mondta, a Navy SEALs által végrehajtott akcióért a felelősséget Leon Panetta viselte.
A források szerint az amerikai kormány a rajtaütésről előzetesen senkit, így az iszlámábádi vezetést sem értesítette. Megerősítették, hogy Oszama bin Laden holttestét hullámsírba süllyesztették, hogy nyughelye ne válhasson zarándokhellyé.
Bin Laden „ellenállást tanúsított, ahogy azt előre feltételeztük” – jelentette ki az egyik amerikai hivatalos személy, aki ugyanakkor nem erősítette meg, hogy a kommandósok feladata elsősorban a terrorista vezér megsemmisítése, nem pedig elfogása volt.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
szóljon hozzá!