
Fotó: BBC/Getty Images
Közzétette a szombati londoni merénylet három elkövetője közül kettőnek a nevét hétfő este a Scotland Yard. A londoni rendőrség terrorizmusellenes parancsnokságának közleménye szerint a merényletet harmadik, egyelőre meg nem nevezett társukkal együtt Khuram Shazad Butt és Rachid Redouane hajtotta végre.
2017. június 05., 21:082017. június 05., 21:08
A Scotland Yard ismertetése szerint mindketten a kelet-londoni Barking városrészben éltek. A 27 éves Khuram Shazad Butt pakisztáni születésű brit állampolgár volt, a 30 éves Rachid Redouane pedig „marokkóinak és líbiainak vallotta magát" – áll a rendőrségi tájékoztatásban. A harmadik merénylő azonosítása még folyamatban van.
A három terrorista szombaton késő este egy bérelt fehér furgonnal felhajtott a London híd járdájára, ahol gyalogosokat gázoltak el, majd a közeli piac, a Borough Market környékén sok embert megkéseltek. A támadásban heten meghaltak, 48-an megsérültek, 18 sérült állapota továbbra is válságos.
A kiérkező fegyveres rendőri egység mindhármukat az első bejelentéstől számított nyolc percen belül agyonlőtte. A nyolcfős terrorellenes osztag összesen 50 lövést adott le az akcióban.
A másik megnevezett férfit, Rachid Redouane-t a hatóságok a merénylet előtt nem ismerték. A közlemény hangsúlyozza, hogy az MI5 és a rendőrség jelenleg ötszáz aktív terrorellenes nyomozást folytat, és háromezer olyan embert figyel, akik valamilyen okból a terrorellenes hatóságok „érdeklődésére" tarthatnak számot. A Scotland Yard beszámolója szerint további húszezer ember van a korábban megfigyeltek listáján, és az MI5 társzervezeteivel együtt jelenleg is vizsgálja, hogy ez a csoport milyen kockázatot jelent.
A rendőrség közölte azt is, hogy a biztonsági és hírszerző szolgálatok 2013 óta 18, a március 22-én Londonban elkövetett – a szombat estihez hasonló jellegű – gázolásos és késeléses merénylet óta öt terrortámadási tervet hiúsítottak meg. A tájékoztatás szerint a szombati merénylet után 12 embert – hét nőt és öt férfit – vettek őrizetbe, közülük egy férfit és egy nőt szabadon engedtek.
Ezzel párhuzamosan Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter Londonban, Franciaország nagykövetségén elmondta, hogy két francia állampolgár a támadás óta nem került elő. A tárcavezető megerősítette, hogy a hét halálos áldozat egyike is francia, és a sérültek között is nyolc francia állampolgár van, közülük négyen súlyosan megsebesültek.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!