Hirdetés

Mégis megbocsátott egykori áldozata Kiss Lászlónak

Bocsánatot kért a másodmagával 55 évvel ezelőtt megerőszakolt nőtől szerdán Kiss László, a magyar úszóválogatott volt szövetségi kapitánya, akinek egykori áldozata megbocsátott a történtekért.

Krónika

2016. május 11., 17:292016. május 11., 17:29

2016. május 11., 17:332016. május 11., 17:33

Minderről Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere számolt be az úszóedző felhatalmazása alapján, a város képviselő-testülete rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón. „Kiss László bocsánatot kért Takáts Zsuzsannától, és megbánta cselekedetét. Ügyvédek jelenlétében szerda délelőtt találkozott Budapesten az asszonnyal, akitől bocsánatot kért, és bocsánatot is kapott\" – jelentette be a polgármester. Vezér hozzátette: Százhalombatta képviselő-testülete elfogadta az edző lemondását a város díszpolgári címéről, illetve döntöttek az eddig Kiss nevét viselő uszoda átnevezéséről is.

Mint ismeretes, a 75 éves Kiss László április 7-én mondott le a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután a Privátkopó.hu internetes portál megírta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték; ebből húsz hónapot letöltött. Az áldozatról az ügy kirobbanását követően elterjedt, hogy elhunyt. Takáts Zsuzsanna azonban május 7-én az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorában azonban feltárta, hogy róla van szó, és részletesen beszélt az ellene 55 évvel ezelőtt elkövetett erőszakról, illetve az azt követő nehézségekről, a családját ért fenyegetésekről.

„Nem tudok megbocsátani Kiss Lászlónak, mert soha nem kért bocsánatot, és most, 55 év után sem fogja fel, hogy mit tett\" – jelentette ki a nő a kereskedelmi csatornának adott exkluzív interjúban. A történteket felidézve elmondta: akkor töltötte be a 18. életévét, jelesre érettségizett, egyetemi felvételire készült, és barátnőivel lementek a sportuszodába. Megjegyezte, hogy ő korábban soha nem járt ott, válaszolva ezzel azokra a vádakra, miszerint gyakran volt az uszodában.

A medence mellett elegyedett szóba egy fiatal fiúval, aki „normálisan kinéző, normálisan beszélő\" fiatalember volt. A fiú megkérte, hogy menjen be vele egy házba, szeretne ott neki mutatni valamit. Takáts Zsuzsanna visszaemlékezése szerint nem sejtette, hogy baja lehet. Miután bementek, a fiú azt mondta neki, nem mehet sehova, majd megjelent a másik két fiú, közülük az egyik Kiss László volt. Ketten lefogták és befogták a száját, majd mindhárman megerőszakolták. „Nem volt kegyelem\" – mondta. Mivel rosszul lett, a fiúk gyógyszert adtak neki.

A barátnői látták rajta, hogy valami történt, de csak három nappal később mondta el egyikőjüknek az esetet, aki rábeszélte, hogy a rendőrségen tegyenek feljelentést. A rendőrök másnap elfogták a három elkövetőt és a bíróságra került az ügy. Ekkor derült ki, hogy több lánnyal is hasonlóan bántak. Takáts Zsuzsanna elmondása szerint a bírósági eljárás közben inzultálták cipész nevelőapját, pénzt kínáltak neki, hogy ejtsék a vádat, majd miután ezt visszautasította, megverték. Azt is mondta: Kiss Lászlóék a bíróságon utálattal néztek rá, nem értették, hogy miért vannak ott.

Kiss László április 7-i lemondásakor úgy fogalmazott, hogy „1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam\". Tudatta egyszersmind, hogy az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtette a szükséges lépéseket, egyúttal keresi a perújítás lehetőségét is. „Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el\" – hangsúlyozta egy hónappal ezelőtt az úszóedző. Egyébként az RTL Klub jelen volt Kiss és egykori áldozata szerdai találkozóján, mely a szerda esti Fókuszban és Híradóban lesz látható.

Magyarországi sajtóinformációk szerint nem az 1961-ben történt volt az első, nemi erőszakkal kapcsolatos ügye Kiss Lászlónak. A Népszabadság úgy tudja, Kisst még 1961 elején a Magyar Úszó Szövetség egy másik erőszakos tett miatt három hónapra felfüggesztette. Az esetből nem lett rendőrségi ügy, ám a testület elnöksége január 26-tól április 26-ig mindennemű sporttevékenységtől és az uszodák látogatásától eltiltotta a versenyzőt, mert 1960. december 30-án két társával szexre akartak kényszeríteni egy 18 éves lányt a margitszigeti medencében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés