Hirdetés

Még a demokraták is dicsérik Trumpot, amiért nem állapodott meg az észak-koreai diktátorral

Donald Trump szerint jó hangulatú beszélgetést folytatott az észak-koreai vezetővel •  Fotó: Fehér Ház

Donald Trump szerint jó hangulatú beszélgetést folytatott az észak-koreai vezetővel

Fotó: Fehér Ház

Nem jutott megállapodásra Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csütörtökön, a vietnami Hanoiban folytatott csúcstalálkozó második napján, a tárgyalások ugyanakkor folytatódnak a jövőben a felek között. 

Hírösszefoglaló

2019. február 28., 23:062019. február 28., 23:06

2019. február 28., 23:152019. február 28., 23:15

 Az amerikai elnök sajtótájékoztatóján egyebek közt azt mondta: Kim a büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította. Trump Hanoiban tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy befejeződött találkozójukon nem jutott megállapodásra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel sem a nukleáris leszerelésről, sem a Phenjan elleni szankciók kérdéséről. Kijelentette: Kim a büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította.

Trump hozzátette, Kim biztosította arról, hogy tartózkodnak az atom- és rakétakísérletektől. Az észak-koreai vezető késznek mutatkozott országa egyes nukleáris helyszíneinek feladására, de nem azokéra, amelyeket az amerikaiak akartak. Ezért cserébe pedig az Egyesült Államok nem kívánta feloldani az Észak-Korea ellen meghozott összes büntetőintézkedést, márpedig Phenjan ezt gondolta – fejtette ki az elnök.

Hirdetés

Éppen ezért Trump – mint elmondta – úgy vélte, jobb felállni a tárgyalóasztaltól megállapodás nélkül, „nem lett volna jó aláírni egy dokumentumot”.

Az amerikai elnök megismételte, hogy a találkozó jó hangulatú volt, és hangoztatta, hogy „nagyon erős a viszonya” Kimmel. Szólt arról is, hogy nem kötelezte el magát egy harmadik amerikai-észak-koreai csúcsértekezlet mellett. Közben Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője az elnöki repülőgépen kiadott közleményében közölte, Donald Trump szerint a tárgyalások folytatódni fognak az észak-koreai vezetővel.

Az amerikai elnököt szokatlan helyről érte dicséret a hanoi tárgyalások megszakításáért. Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője és Susan Rice, Barack Obama kormányzatának nemzetbiztonsági tanácsadója egyaránt méltatta az elnök döntését. „Trump elnök helyesen cselekedett, amikor felállt és nem írt alá egy rossz megállapodást csupán egy közös fotó kedvéért” – fogalmazott Schumer a szenátusban újságíróknak nyilatkozva. Susan Rice az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) nyilatkozva hangsúlyozta: „Rettenetes hiba lett volna, ha az Egyesült Államok egy valódi és teljes fegyvermentesítésről szóló megállapodás híján beleegyezik a szankciók eltörlésébe”.

A dicséretet hangoztató demokrata párti politikusokhoz csatlakozott Chris Coons, a szenátus külügyi bizottságának demokrata párti tagja is. „Hálás vagyok az elnöknek, hogy nem tette meg azt a veszélyes lépést, amellyel gyengítette volna katonai erőnket egy rossz megállapodással” – idézte az MTI a szenátort. Nancy Pelosi demokrata párti házelnök szerint „Kim a nagy győztes”, mert két csúcstalálkozót is kivívott magának az amerikai elnökkel. Pelosi ugyanakkor elismerte: helyes lépés volt, hogy Trump felállt a tárgyalóasztaltól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés