
Fotó: Twitter
Beismerő vallomást tett az a 20 éves férfi, aki csütörtök késő este gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén – közölte az illetékes ügyészség.
2023. május 07., 12:402023. május 07., 12:40
A közleményben U.B. monogrammal szereplő elkövető azt vallotta, a lövöldözéssel a településeken élőket akarta megfélemlíteni.
Az ügyészség minősített emberöléssel, fegyverek és robbanószerek illegális birtoklásával, viselésével és kereskedelmével, valamint emberrablással vádolja.
A vádhatóság közleménye szerint a házkutatás során a férfinél számos fegyvert és lőszert találtak, és a nyomozás során az is kiderült, hogy U.B. a tette elkövetése után ellopott egy gépjárművet, majd

Terrorcselekménynek nevezte a szerb elnök azt, hogy egy 20 éves férfi gépkarabéllyal nyolc embert lelőtt, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén csütörtök késő este.
ezt követően pedig a taxisofőrt arra kényszerítette, hogy vigye el a közép-szerbiai Kragujevac melletti faluba, ahol később a rendőrök elfogták.
Az utcai lövöldözés előtti napon egy 13 éves, hetedikes fiú ölte meg nyolc társát és az iskolaőrt, valamint sebesített meg egy tanárt és további hat diákot. Az egyik sebesült diáklány még mindig életveszélyes állapotban van.
Szerbiában péntektől vasárnapig háromnapos nemzeti gyászt tartanak.
A lövöldözéseket követően a szerb elnök és a kormány számos, a fegyvertartásra vonatkozó jogszabály szigorítását jelentette be.
Emellett a jövőben minden iskolában állandó rendőri felügyeletre lehet számítani, hogy a szerdaihoz hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint az iskolai lövöldözésről egy hamis videó jelent meg a közösségi médiában, a rendőrség ezért a köznyugalom megzavarása gyanújával indított nyomozást a felvétel egyelőre ismeretlen elkövetője ellen.

Kézre kerítette a szerb rendőrség azt a 21 éves fiatalembert, aki csütörtökön késő este nyolc embert agyonlőtt, tizenhármat pedig megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon – közölte pénteken reggel a Blic című lap saját értesülésekre hivatkozva.
A rendőrség elfogott egy férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl a vajdasági Rumában. Egy fiatalkorú lányt azért hallgattak ki, mert közösségi oldalán az iskolai lövöldözés áldozatain gúnyolódott.
Őket is kihallgatták.
A közép-szerbiai Cacakon és Velika Planában a rendőrség nagyobb mennyiségű fegyvert és lőszert foglalt le, két férfit illegális fegyvertartás és -kereskedelem, valamint robbanószerek készítésének gyanújával elfogtak.
Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el. Az utóbbi évek legsúlyosabb ámokfutása éppen tíz évvel ezelőtt történt, amikor a Belgrádtól 50 kilométerre délre található Velika Ivanca faluban egy férfi 13 rokonát gyilkolta meg.
Mivel az iskolai lövöldözés elkövetője még nem töltötte be a 14. életévét, büntetőjogilag nem vonható felelősségre. A mladenovaci ámokfutás elkövetője pedig októberben tölti be 21. életévét, így a szerbiai büntető törvénykönyv értelmében
A kormány a büntethetőség alsó korhatárának 14-ről 12 évre csökkentését is bejelentette.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
szóljon hozzá!