
Fotó: Facebook/Aleksandar Vucic
Terrorcselekménynek nevezte a szerb elnök azt, hogy egy 20 éves férfi gépkarabéllyal nyolc embert lelőtt, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén csütörtök késő este.
2023. május 05., 13:472023. május 05., 13:47
Aleksandar Vucic rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy
A szerb elnök az intézkedésekkel azt szeretné elérni, hogy a legális és az illegális fegyverek száma is jelentősen csökkenjen az országban.
A szerdai iskolai lövöldözéssel összefüggésben – amikor egy 13 éves fiú kilenc embert lelőtt és további hetet megsebesített – , a szerb elnök bejelentette, hogy

Kézre kerítette a szerb rendőrség azt a 21 éves fiatalembert, aki csütörtökön késő este nyolc embert agyonlőtt, tizenhármat pedig megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon – közölte pénteken reggel a Blic című lap saját értesülésekre hivatkozva.
A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el.
Sem alkoholt, sem kábítószert és egyéb pszichoaktív szert nem fogyasztott a tragédia reggelén a nyolc diáktársát és az iskola biztonsági őrét agyonlövő 13 éves belgrádi diák – derül ki a csütörtökön közzétett toxikológiai vizsgálat eredményéből.
Mivel az iskolai lövöldözés elkövetője még nem töltötte be a 14. életévét, büntetőjogilag nem vonható felelősségre. A mladenovaci ámokfutás elkövetője pedig októberben tölti be 21. életévét, így a szerbiai büntető törvénykönyv értelmében életfogytig tartó börtönbüntetésre nem ítélhető, a legszigorúbb kiszabható ítélet 20 év letöltendő szabadságvesztés.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!