2012. június 06., 07:042012. június 06., 07:04
A tárcavezető az Országgyűlés külügyi bizottságának tegnapi ülésén a Külügyminisztérium tevékenységét értékelve azt mondta, a külpolitika alakításában az érdekek mellett az értékeknek is nagy figyelmet szentelnek, különösen az emberi jogok védelmének. A magyar álláspont értelmében ebben a tekintetben az egyéni jogok mellett a közösségiek is fontosak – mutatott rá.
A magyar külpolitikát meghatározó, külső tényezők között említette az átalakuló világot, ahol egy versengésre, rivalizálásra épülő sokszínű, többpólusú rendszer jött létre, a globális gazdasági válságot, amelynek középpontja Európába helyeződött, és a Magyarországnak a legnagyobb bizonytalanságot okozó euróválságot. A külpolitikát befolyásolja Magyarország átalakulása is, az alaptörvény és a sarkalatos törvények elfogadása – fűzte hozzá. Úgy vélte, a jelenlegi magyar külpolitikában nagyobb hangsúlyt kap a Közép-Európa-politika, amelyben jelentős eredményeket és több nemzetpolitikai célt – például az állampolgársági törvény módosítását és alkalmazását – sikerült elérni. Megjegyezte: az állampolgársági törvény alkalmazása „rendkívüli érzelmi hatást váltott ki a világ magyarságában”. Kifejtette, a konzuli szolgálat jól felkészült a jogszabály alkalmazására. A magyar állampolgárok számának növekedésével a konzuli ügyek száma is a többszörösére nőhet, így nem „egy ad hoc feladatról” van szó – emlékeztetett. Mint mondta, a kormány 2010-es megalakulása óta több európai országban volt kormányváltás, három szomszédos országban – Szlovákiában, Romániában és Szerbiában – „új helyzet állt elő”. A magyar–román kapcsolatokról úgy vélekedett, kedvezőtlen fejlemények történtek Romániában az elmúlt időben, például a választások előtt nem sokkal új választási rendszert hoztak létre. Remélhetőleg lesznek kedvező fordulatok is, és párbeszéddel kezelhetik a helyzetet.
Alapvetően jó kapcsolatok kialakítására törekednek a szomszédokkal az érdekek határozott érvényesítése mellett – hangsúlyozta. Elmondta, a szlovákiai Fico-kormány az együttműködésre akarja helyezni a hangsúlyt. Kifejtette, többször kérték Ukrajnát, hogy legyen egy magyar többségű választókörzet, ami nem valósult meg, és ez „nem segíti” a magyar–ukrán kapcsolatok alakulását.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.