
Magyarország támogatja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), miután Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ígéretet tett a marosvásárhelyi iskolahelyzet megoldására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.
2017. szeptember 23., 21:132017. szeptember 23., 21:13
Mint írta, a párt vezetője telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével, ennek során tett ígéretet Liviu Dragnea a helyzet megoldására. Szijjártó jelezte: a döntésről konzultáltak Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével is.
A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a magyar tannyelvű katolikus iskola működését.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tavaly októberben kezdte vizsgálni a Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit, és csütörtökön emelt vádat ez ügyben Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!