
Mit akarnak? Nyugaton azt találgatják, hol vetik be az oroszok a támogatásukra érkezett észak-koreai katonákat
Fotó: Videófelvétel
Megerősítette szerdán a washingtoni Fehér Ház egy tisztségviselője, hogy értesüléseik szerint október elején észak-koreai katonák érkeztek Oroszország keleti részébe.
2024. október 24., 09:342024. október 24., 09:34
John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Phenjan legkevesebb 3 ezer katonát küldhetett Oroszországba az október eleje és közepe közötti időszakban, de Washington azt egyelőre nem tudja, hogy milyen küldetéssel.
„Értesüléseink szerint ezek a katonák hajón érkeztek az észak-koreai Vonszanból a délkelet-oroszországi Vlagyivosztokba, majd onnan több különböző kelet-oroszországi katonai létesítménybe utaztak tovább, és jelenleg is folyik a kiképzésük” – mondta el Kirby. Hozzátette,

Észak-Korea tagadta hétfőn, hogy csapatokat küld Oroszországnak az ukrajnai háborúban való részvételre, sőt, Phenjan egyik képviselője az ENSZ-ben „alaptalan pletykának” nevezte Szöul állítását.
Nem sokkal korábban Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Rómában újságírók előtt azt mondta, az Egyesült Államoknak bizonyítékai vannak arra, hogy Phenjan katonákat küldött Oroszországba.
A miniszter hangsúlyozta, még vizsgálják, hogy mi lehet a küldetése ezeknek az észak-koreai katonáknak.
„Ha hadviselő félként lesznek jelen, ha részt akarnak vállalni a háborúban Oroszország oldalán, az nagyon-nagyon komoly ügy” – szögezte le, megjegyezve, hogy ebben az esetben
A dél-koreai hírszerzés múlt pénteken közölte, hogy az észak-koreai katonák vezénylése már meg is kezdődött, a csapatok egy része már Oroszországban van. Észak-Korea tagadta hétfőn, hogy katonákat küldene Oroszországnak az ukrajnai háborúban való részvételre, sőt Phenjan egyik képviselője az ENSZ-ben „alaptalan pletykának” nevezte Szöul állítását.
Az ukrán hírszerzés egyik forrása korábban azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy
A napokban nyilvánosságra került egy videó, amelyen észak-koreai katonák láthatók, amint egyenruhát és felszerelést kaptak egy oroszországi távol-keleti kiképzőhelyen. Egy másik, a közösségi médiában keringő és a CNN által geolokalizált videón az látható, amint a katonák az Oroszország és Kína határához közeli Szergejevka gyakorlótérre érkeznek.

Oroszország „minden téren” a kapcsolatok továbbfejlesztésére készül Észak-Koreával (KNDK) - reagált Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn arra az újságírói kérdésre, küldött-e a KNDK katonákat, hogy orosz oldalon harcoljanak az Ukrajnai háborúban.
A Maxar Technologies által a szergejevkai katonai bázisról készített műholdfelvételeken frissen ásott árkok és újonnan épített akadályok láthatók szeptember és október között.
Más, a CNN által megszerzett műholdfelvételeken
A képek az elmúlt két hét több napján készültek.
Az észak-koreai beavatkozás fordulópontot jelent. Az elszigetelt és szigorú szankciókkal sújtott rezsim a világ másik felén egy jelentős nemzetközi konfliktusban vállal szerepet olyasvalami, amire évtizedek óta nem volt példa.
Az ország a világ egyik legnagyobb hadseregével rendelkezik, 1,2 millió katonával, de sok katonájának nincs harci tapasztalata.
Elemzők szerint
A megállapodás segíthet Észak-Koreának abban is, hogy valós információkat szerezzen fegyverzetének működéséről.
„A különleges erők csapatai élő harctéri tapasztalatokkal, élő beszivárgási tapasztalatokkal térnek vissza egy harckészültségben lévő ellenféllel szemben. Ez veszélyesebbé teszi őket” – mondta Carl Schuster, az Egyesült Államok csendes-óceáni parancsnokságának közös hírszerzési központjának korábbi műveleti igazgatója.
Az Ukrán Hadsereg Hírszerző Szolgálata (GUR) a Telegram-csatornáján koreai nyelven közzétett üzenetben tette az ajánlatot.
Eszerint az orosz területen kiképzett észak-koreai katonák, akik Putyin ukrajnai csapataihoz csatlakoznak, a kijevi hatóságok védelmét élvezhetik, ha sikerül elhagyniuk az Oroszországi Föderációt, vagy kapcsolatba lépnek a frontvonalon lévő ukrán csapatokkal.
A GUR által közzétett üzenet egy szintén koreai nyelvű videoklipet is tartalmaz, amely az élelmiszeradagokat és azokat a hálótermeket mutatja be, ahol Ukrajna orosz foglyokat tart fogva.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!