Már Oroszországban vannak az Ukrajna ellen küldött észak-koreai katonák

Támogatás. Észak-Korea katonákkal is támogatja Oroszország Ukrajna elleni háborúját •  Fotó: Videófelvétel

Támogatás. Észak-Korea katonákkal is támogatja Oroszország Ukrajna elleni háborúját

Fotó: Videófelvétel

Az ukrán Stratégiai Kommunikációs és Információbiztonsági Központ pénteken közzétett egy videót, amelyen állítólag észak-koreai katonák láthatóak egy orosz katonai táborban, akik arra készülnek, hogy csatlakozzanak Moszkva Ukrajna elleni háborús erőfeszítéseihez.

Krónika

2024. október 19., 15:342024. október 19., 15:34

Az értesülések szerint Moszkva azt tervezi, hogy a következő hónapokban Phenjan is részt vesz az Ukrajna elleni teljes körű háborúban, és Volodimir Zelenszkij elnök szerint mintegy 10 000 észak-koreai katona készül csatlakozni az orosz hadsereghez.

Ukrajna katonai hírszerzésének vezetője, Kijlo Budanov elmondta, hogy

az első, 2600 katonából álló csoportot az oroszországi Kurszki területre telepítik,

ahol Ukrajna augusztusban határon átnyúló hadműveletet indított, és még mindig jelentős területeket tart birtokában. Közölte, hogy közel 11 000 észak-koreai katona tartózkodik Oroszországban, és november 1-jéig „harcra készek” lesznek.

Az ukrán kulturális és tájékoztatási minisztérium alárendeltségében működő központ által közzétett videót állítólag az oroszországi Távol-Keleten, az Észak-Korea közelében lévő Szergejevszkij katonai táborban forgatták. A felvételen katonai egyenruhás férfiak láthatók, amint sorban állnak a felszerelésért.

A központ nem részletezte, hogyan jutott hozzá a videóhoz, de megjegyezte, hogy az „legfeljebb 72 órája készült”.

Idézet
Az euroatlanti közösségnek fel kell ismernie, hogy a KNDK Oroszországgal együtt támadja Európát, és késedelem nélkül cselekednie kell”

– mondta korábban Andrij Szibiha kukrán ülügyminiszter.

Sürgette a partnereket, hogy növeljék a Kijevnek nyújtott katonai támogatást, oldják fel a nyugatról szállított nagy hatótávolságú fegyverekkel az Oroszországon belüli célpontok elleni csapások tilalmát, és lőjenek le orosz drónokat és rakétákat Ukrajna felett.

Pat Ryder, a Pentagon szóvivője október 17-én azt mondta, hogy „nem tudja megerősíteni, hogy vannak-e észak-koreai erők, amelyek Oroszországba mentek”, de hozzátette, hogy az Egyesült Államok „továbbra is figyelemmel kíséri” a helyzetet.

Hozzátette:

ha a jelentések igazak lennének, az „demonstrálná azt a helyzetet, amiben Oroszország van, azt a szörnyű helyzetet, amiben van, ami a hadszíntéren lévő erőit illeti”.

„És így ez csak azt mutatja, hogy milyen kétségbeesett helyzetben vannak, amikor további erőket kell mozgósítaniuk a hadseregük számára” – tette hozzá Ryder.

Tagadja Ukrajna, hogy atomfegyvert akar
Ukrajna nem gondolkodik atomfegyver fejlesztésén, és a legutóbbi jelentésekben a kérdés kapcsán inkorrekt módon értelmezték Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentését – közölte pénteken az ukrán elnöki hivatal vezetője.
„Nem gondoltunk atomfegyverekre, ezt elutasítjuk” – szögezte le Andrij Jermak egy agytröszt brüsszeli tanácskozásán.
A jelentések azután láttak napvilágot, hogy Zelenszkij csütörtökön beszámolt Donald Trump republikánus elnökjelölttel szeptemberben New Yorkban tartott találkozójáról, amelyen felvetette Ukrajna NATO-csatlakozásának az ügyét.
Zelenszkij elmondta, hogy beszélt Trumppal Ukrajnának a Budapesti Memorandummal kapcsolatos kedvezőtlen tapasztalatáról. Az 1994. évi megállapodásban Ukrajna biztonsági garanciákat kapott Nagy-Britanniától, Oroszországtól és az Egyesült Államoktól, cserébe azért, ha lemond a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.
„Azt mondtam neki: a kivezető út most vagy az, hogy Ukrajnának atomfegyverei lesznek, ami védelmet jelentene a számunkra, vagy pedig valamilyen szövetségbe kell lépnünk” – mondta az ukrán elnök újságíróknak Brüsszelben az európai uniós csúcstalálkozón.
Zelenszkij azonban hozzátette: „Nem az atomfegyvereket választjuk, hanem a NATO-t”.
Az ukrán elnök azt is kijelentette: esetleges fegyverexporttal kapcsolatos javaslatok kidolgozására kérte a védelmi minisztériumot.
Zelenszkij az ukrán televízióban közölte, hogy az export csak Ukrajna nyugati szövetségesei számára lenne lehetséges, az úgynevezett Ramstein csoport keretében, amely a Kijevnek nyújtott katonai támogatást hangolja össze.
„Kértem a védelmi minisztert, fontolja meg, melyek lehetnek a lehetséges modellek” – mondta az államfő. „Azoknak, akik nem segítenek nekünk fegyverekkel, véleményem szerint nincs jogunk exportálni” – tette hozzá.
Ukrajna a 2022. februári invázió óta átalakította a hadiiparát, felgyorsítva mindenekelőtt a drónok gyártását, de más fegyverekét is.
Tisztségviselők szerint Ukrajna 2023-ban megháromszorozta a hazai fegyverek előállítását, majd az idei év első nyolc hónapján megkétszerezte a termelést.

Újabb ukrán-orosz fogolycserét hajtottak végre
Újabb fogolycserét hajtott végre Ukrajna Oroszországgal, aminek eredményeként 95 ukrán katona térhetett haza – hozta nyilvánosságra szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.
Az államfő kiemelte, hogy olyan hadifoglyok szabadultak ki, akik Mariupolt és a városban lévő Azovsztal üzemet, valamint Donyeck, Luhanszk, Harkiv, Kijev, Csernyihiv és Herszon megyéket védték.
„Minden alkalommal, amikor Ukrajna kimenti saját embereit orosz fogságból, közelebb hozzuk a napot, amikor visszaadják a szabadságot mindenkinek, aki orosz fogságban van” – hangsúlyozta Zelenszkij.
A fogolycserével foglalkozó koordinációs központ hozzátette: a mostani fogolycsere alkalmával 48 olyan ukrán állampolgár is hazatérhetett, akiket orosz bíróságok hosszú börtönbüntetésre ítéltek, közülük húszan életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. Kijev nem hozta nyilvánosságra, hogy cserébe hány embert adtak át az orosz oldalnak.
Az északkelet-ukrajnai Szumi megye kormányzói hivatala közölte, hogy szombatra virradó éjjel az orosz erők légibombákkal és drónokkal mértek csapást Sosztka település térségére, a támadásban hét civil sérült meg. A katasztrófavédelem később arról adott hírt, hogy öt tűzoltó is sérülést szenvedett Sosztkában a támadás következtében.
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere arról tájékoztatott, hogy egy lelőtt orosz drón darabja bezuhant az erkélyen keresztül egy lakásba, és megsebesített egy nőt.
Vjacseszlav Csausz, az észak-ukrajnai Csernyihiv megye kormányzója arról adott hírt, hogy az orosz erők éjjel a régió energetikai létesítményeit támadták. Személyi sérülésről nem számolt be.
A déli Herszon megye kormányzói hivatala szombaton jelentette be, hogy előző nap kilenc helyi lakos sérült meg orosz támadásokban.
Oleh Kiper, Odessza megye kormányzója közölte a Telegramon, hogy az orosz erők rakétacsapást mértek Odessza városára, ahol egy háromszintes lakóépületben és több mint tíz családi házban okoztak károkat, de senki sem sérült meg.
Az ukrán légierő közlése szerint a múlt éjszaka és szombat délelőtt az orosz erők 98 drónnal és hat H-59-es, illetve H-69-es rakétával támadták Ukrajnát, a légvédelem délig 42 drónt és négy rakétát lőtt le.
Az ukrán vezérkar szombati összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta a 677 ezret, előző nap az ukrán erők egyebek mellett nyolc orosz harckocsit, 15 tüzérségi fegyvert és 78 drónt semmisítettek meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök
2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát