Hirdetés

Már negyvenezer fölött jár a török-szíriai földrengés halálos áldozatainak száma, Erdogan újjáépítést ígér

•  Fotó: Akut szervezet/Facebook

Fotó: Akut szervezet/Facebook

Kedden átlépte a negyvenezret a február 6-i törökországi földrengések halálos áldozatainak a száma. A török államfő bejelentette: március elején már hozzá is látnak 30 ezer épület felhúzásának.

Hírösszefoglaló

2023. február 14., 22:452023. február 14., 22:45

2023. február 15., 00:142023. február 15., 00:14

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján közölte: Törökországban legkevesebb 35 418 ember vesztette életét a szerencsétlenségben. Szíriában 5900 halottról tudni. Erdogan felszólalásában elmondta, hogy a sérültek közül 13 208-at továbbra is kórházban ápolnak. A török katasztrófavédelem (AFAD) adatai szerint 105 505-en sebesültek meg a múlt hétfői földrengések következtében.

A török államfő rámutatott: minden szakértő egyetért abban, hogy kivételes természeti esemény történt, amellyel a legerősebb atombombák százainak megfelelő energia szabadult fel.

Hirdetés

Ismertette, hogy 47 ezer épület és benne 211 ezer ingatlan vagy megsemmisült, vagy súlyosan megrongálódott, és sürgősen el kell bontani. A török vezető jelezte: március elején már hozzá is látnak 30 ezer épület felhúzásához. Az a céljuk, hogy a földrengés sújtotta régióban egy éven belül annyi minőségi és biztonságos ingatlan építését fejezzék be, amely fedezi a szükségletet – tette hozzá.

•  Fotó: Akut segélyszervezet/Facebook Galéria

Fotó: Akut segélyszervezet/Facebook

Erdogan beszámolt arról is, hogy az AFAD számláján 8,3 milliárd líra (34,5 milliárd lej; 1 líra 0,24 lej) adomány gyűlt össze a katasztrófa sújtotta dél- és délkelet-törökországi térség számára. Beszédében kiemelte: a kormányzat az elhunytak hozzátartozóinak első körben 100 ezer líra anyagi segítséget nyújt.

Kedden, a február 6-i szerencsétlenség óta először ült össze Ankarában a török kormányzat.

A tanácskozást ezúttal kivételesen nem az államfői palotában, hanem a katasztrófavédelem központjában tartották. Több olyan miniszter, aki a katasztrófa helyszínén tartózkodik, videóhívás keretében vett részt az ülésen. Az egyetlen napirendi pont a múlt heti földrengéssorozat volt.

Mindeközben kedd délután is újabb túlélőket találtak Törökországban a mentés kilencedik napján. Az NTV török hírtelevízió összefoglalója szerint Hatay tartomány Antakya körzetében a mentési munkálatok 209. órájában egy apát és lányát hozták fel az egységek a romok alól. A 207. órában Adiyaman tartományban egy 45 éves férfit, valamint egy 12 éves lányt emeltek ki a törmelékek közül. A 206. órában egy 35 éves nőt mentettek ki Kahramanmaras tartomány Onikisubat körzetében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő

Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről

Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről
2025. november 30., vasárnap

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól

Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól
Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól
2025. november 30., vasárnap

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól

2025. november 29., szombat

Palesztinbarát tüntetők betörtek a La Stampa napilap szerkesztőségébe

Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.

Palesztinbarát tüntetők betörtek a La Stampa napilap szerkesztőségébe
Hirdetés
2025. november 29., szombat

Orbán Viktor: az európai vezetők háborúba akarnak menni

Európa legolcsóbb rezsiköltségét fenn tudjuk tartani, megállapodtunk az oroszokkal arról, hogy idén télen és a következő évben is megérkezik a gáz és olaj, amire Magyarország leszerződött – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Nyíregyházán.

Orbán Viktor: az európai vezetők háborúba akarnak menni
2025. november 29., szombat

Az Airbus visszahívott hatezer repülőgépet sürgős szoftvercserére

Az Airbus pénteken bejelentette mintegy hatezer A320-as repülőgép visszahívását, hogy sürgősen kicseréljen egy, a napfény sugárzására érzékeny vezérlőszoftvert, miután október végén incidens történt az egyik ilyen gépen az Egyesült Államokban.

Az Airbus visszahívott hatezer repülőgépet sürgős szoftvercserére
2025. november 29., szombat

Donald Trump megsemmisíti elődje minden olyan elnöki rendeletét, amelyen előre rögzített szignó szerepel

Donald Trump amerikai elnök megsemmisíti elődje, Joe Biden minden olyan elnöki rendeletét, amelyen nem saját kezű aláírás, hanem előre rögzített szignó szerepel – a hivatalban lévő elnök pénteken jelentette be döntését.

Donald Trump megsemmisíti elődje minden olyan elnöki rendeletét, amelyen előre rögzített szignó szerepel
Hirdetés
2025. november 28., péntek

„Az európai józan ész hangja”. Orosz dicséret, német bírálat Orbánnak

Csaknem négy órán át tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken a Kremlben – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség.

„Az európai józan ész hangja”. Orosz dicséret, német bírálat Orbánnak
2025. november 28., péntek

Korrupciós botrány: távozik az ukrán elnök jobbkeze

Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője – közölte Volodimir Zelenszkij pénteki videóüzenetében. Az ukrán elnök jobbkeze a háborúban álló ország legnagyobb korrupciós botrányának egyik érintettje.

Korrupciós botrány: távozik az ukrán elnök jobbkeze
2025. november 28., péntek

Orbán Viktor Moszkvában: Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni és hozzájárulni ezek sikeréhez

Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni és hozzájárulni ezek sikeréhez – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a moszkvai Kremlben a Vlagyimir Putyin orosz államfővel megkezdett tárgyalások nyilvános szakaszában.

Orbán Viktor Moszkvában: Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni és hozzájárulni ezek sikeréhez
Hirdetés
Hirdetés