Hirdetés

Már Biden sem bízik abban, hogy hamarosan tűzszüneti megállapodás születhet Gázában

•  Fotó: Izraeli Védelmi Erők

Fotó: Izraeli Védelmi Erők

Joe Biden amerikai elnök már nem bízik egy olyan megállapodás megkötésének lehetőségében, amely átmeneti tűzszünetet és a túszok Ramadánig történő szabadon bocsátását foglalná magában.

Hírösszefoglaló

2024. március 09., 13:342024. március 09., 13:34

„Nehéznek tűnik” – mondta Biden újságíróknak Pennsylvaniában, ahol kampányolt.

Biden és egyéb amerikai tisztségviselők korábban azon reményüknek adtak hangot, hogy a muzulmán szent hónap kezdetéig sikerül megállapodni, de a tárgyalások továbbra is egy helyben topognak. A CNN korábban arról számolt be, hogy a jövő hét elején kezdődő ramadán előtt már nem lehetett megegyezésre számítani.

Hirdetés

Eközben nyilvánosságra hoztak egy március 6-i műholdfelvételt, amelyen az látható, hogy

a Gázai övezetben az izraeli hadsereg által épített kelet-nyugati irányú út a gázai-izraeli határvidéktől a teljes, nagyjából 6,5 kilométer széles sávot átszeli, elválasztva Gáza északi részét, beleértve Gázavárost is, az enklávé déli részétől.

A CNN elemzése szerint mintegy 2 kilométer hosszan már meglévő útból áll, a többi új út.

Ez része annak a biztonsági tervnek, amelynek célja, hogy hónapokig, esetleg évekig ellenőrizni tudják a területet – mondták izraeli tisztségviselők.

Amiháj Csikli izraeli diaszpóraügyi miniszter a CNN-nek azt mondta, hogy

az új út „megkönnyíti” az izraeli hadsereg számára, hogy rajtaütéseket indítson Gázavárostól északra és délre, a Gázai övezet központi területére.

Az út, amelyet szerinte legalább egy évig használnak majd, három sávos lesz: egy a nehéz harckocsik és páncélozott járművek számára, egy másik a könnyebb járművek számára, egy harmadik pedig a gyorsabb mozgást szolgálja. A Necarim-folyosón hét perc alatt lehet majd a gázai határ közelében lévő Beeri izraeli kibucból a Földközi-tengerig közlekedni – mondta.

Eközben

dühös izraeliek vágtak át egy szántóföldön, hogy megpróbálják megkerülni a rendőrségi blokádot, hogy megakadályozzák a Gázába szánt élelmiszer- és ellátmányszállítmányok bejutását.

Az izraeli határőrök heteken át hagyták, hogy a tüntetők megzavarják a kritikus fontosságú segélykonvojokat Kerem Shalomnál, az ország egyetlen működő határátkelőjénél a Gázai övezet felé. A múlt hónap végén azonban a nemzetközi nyomás és az elítélés növekedése miatt a hatóságok bejelentették, hogy további rendőröket vezényelnek az átkelőhöz, hogy visszavegyék az ellenőrzést. De még akkor is, ha a területet immár zárt katonai zónává nyilvánították, a tüntetők továbbra is érkeznek, és megpróbálják kijátszani a rendőröket.

A tüntetéseket a Cáv 9 mozgalom vezeti, amely leszerelt tartalékosokból, túszok családtagjaiból és telepesekből álló csoportosulás. A 9-es parancsot jelentő elnevezés a tartalékosokat behívó sürgősségi mozgósítási értesítésekre utal.

A tiltakozók azt mondják, attól tartanak, hogy a segélyek a fegyvereseketsegítik, akik még mindig túszként tartják fogva barátaikat és rokonaikat,

öt hónappal a Hamász által vezetett gyilkos, határokon átnyúló támadások után, amelyek során mintegy 1200 ember halt meg Izraelben, és további 200-at ejtettek fogságba.

Azt remélik, hogy az élelmiszerek és a szállítmányok Gázába való bejutásának megakadályozása arra kényszeríti a Hamászt, hogy szabadon engedje őket. Az Izraeli Demokrácia Intézet közelmúltban végzett felmérése szerint a zsidó izraeliek kétharmada támogatja a humanitárius segélyek Gázába való bejuttatását ellenző nézetüket.

Húszi rakétavető ütegeket semmisített meg az Egyesült Államok
Az amerikai fegyveres erők a húszi milícia két, teherautóra szerelt hajóelhárító rakétavető ütegét semmisítették meg Jemenben még pénteken az illetékes regionális parancsnokság a Platform X-en szombat reggel tett bejelentése szerint.
A beszámoló szerint a húszi milícia péntek délután két hajó elleni ballisztikus rakétát is kilőtt Jemenből az MV Propel Fortune nevű hajóra az Ádeni-öbölben. A szingapúri zászló alatt közlekedő teherhajót azonban nem érte találat és sérülésekről vagy károkról sem érkezett jelentés.
A Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen intézett rakétatámadásokkal az iszlamista húszik a Gázai övezetben végrehajtott izraeli támadások befejezését akarják kikényszeríteni.
Tekintettel a hajóforgalomra jelentett kockázatra a hajózási társaságok egyre inkább kerülik az Ázsia és Európa közötti legrövidebb tengeri szállítási útvonal használatát, ami mostanra már érzékelhető hatást gyakorol a világkereskedelmi forgalomra. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság ezért már több ízben mért csapást húszi célpontokra Jemenben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés