Hirdetés

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet

Gáza

Elhallgatnak a fegyverek? Zajlik a diplomáciai nagyüzem a gázai tűzszünet érdekében

Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg – a politikus erről az amerikai törvényhozás vezetőivel tartott találkozó után beszélt kedden Washingtonban.

Krónika

2025. július 09., 08:412025. július 09., 08:41

Az izraeli kormányfő azt is kifejtette, hogy sikerült közelebb kerülni a gázai tűzszünethez a Hamásszal, és azt hangoztatta, hogy
a közel-keleti térségben komoly esély mutatkozik a békére.

Az izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy nem hiszi, hogy Izrael katonai hadjárata a Gázai övezetben befejeződött, de a tárgyalófelek „minden bizonnyal dolgoznak” a tűzszüneten.

Hirdetés

„Még be kell fejeznünk a munkát Gázában, ki kell szabadítanunk minden túszunkat, meg kell semmisítenünk és el kell pusztítanunk a Hamász katonai és kormányzati képességeit” – mondta Netanjahu.

Ezzel egy időben Steve Witkoff, az amerikai elnök közel-keleti ügyekért felelős különleges megbízottja a Fehér Házban tartott kormányülésen azt hangoztatta, hogy

a hét végére létrejöhet a 60 napos tűzszünet,

amely magában foglalhatja 10 még életben lévő túsz szabadon engedését és további 9 elhunyt fogoly holttestének kiadását.

Az összesítések szerint a Hamász még összesen 50 embert tart magánál a 2023. október 7-én elrabolt túszok közül, akik között még

huszan lehetnek életben.

Donald Trump kedden este ismét találkozott Benjamin Netanjahuval, a megbeszélésen kifejezetten a gázai konfliktus lezárására koncentráltak.

Hétfő este a Fehér Házban munkavacsora keretében tartottak amerikai-izraeli csúcstalálkozót, amelyen a közelmúlt eseményeit értékelték, többi között az Irán elleni katonai offenzívát, amelybe az Egyesült Államok az atomlétesítmények elleni célzott légicsapással kapcsolódott be.

Az izraeli miniszterelnök a hétfői találkozón többi között azt jelentette be, hogy Donald Trump elnököt a közel-keleti béke érdekében végzett munkájáért Nobel-békedíjra javasolja.

Eközben

Izrael védelmi minisztere közölte: utasította a hadsereget, hogy készítsen tervet a Gázai övezetben élő összes palesztin lakosnak a terület déli részén lévő táborba való költöztetésére

– írja az izraeli média.

Jiszráel Kac hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy Rafah városának romjain egy „humanitárius várost” akar létrehozni, amelyben kezdetben mintegy 600 ezer palesztin – és végül a teljes 2,1 milliós lakosság – elhelyezésére lenne szükség.

Azt mondta, a cél az, hogy az embereket biztonsági ellenőrzés után bevigyék, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy nem a Hamász ügynökei, és nem engednék őket távozni.

Hozzátette, ha a körülmények lehetővé teszik,

az építkezést a 60 napos tűzszünet alatt kezdenék meg, amelyről Izrael és a Hamász próbál tárgyalni.

Az ENSZ korábban arra figyelmeztetett, hogy egy megszállt terület polgári lakosságának deportálása vagy erőszakos áthelyezése szigorúan tilos a nemzetközi humanitárius jog szerint, és „etnikai tisztogatással egyenértékű”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában

A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában
2026. január 16., péntek

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán

Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán
2026. január 16., péntek

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt

A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól

Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól
2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
Hirdetés
Hirdetés