Málta: a lovagoktól a turistákig

Az esemény máltai találkozóként vonult be a történelembe, noha az államfők voltaképpen a szigetország közelében, a Földközi-tenger nyílt vizein lehorgonyzott Maxim Gorkij személyszállító hajón találkoztak.

Talán ez a tény is hozzájárul ahhoz, hogy a volt szocialista országok polgárai számára Málta neve kedvesen cseng. De jó hangzása alakult ki a névnek később is, amikor a Máltai Szeretetszolgálat segített a szabadsággal együtt jött szociális gondok leküzdésében. Érthető hát: egyre többen vágynak arra, hogy turistaként is meglátogassák a szigetet, a helyszínen gyűjtsenek tapasztalatot mindarról, ami a máltai lovagokról, a földközi-tengeri csatákról csak homályosan dereng tudatukban. Mert Máltába elsősorban annak érdemes utazni, aki nemcsak a kristálytiszta és langyos tengervízre vágyik, hanem arra is, hogy ismerkedjék a történelemmel, a szigetország mindennapi valóságával.

Hétezer éves történelem

Az egy négyzetkilométerre eső nevezetességek, látványosságok tekintetében Málta minden bizonnyal előkelő helyet foglal el az európai statisztikákban. Már csak azért is, mert területe mindössze 316 négyzetkilométer. A nagyobbik szigetére a térképen csupán hatszor lehet rámérni a repülőtér kifutópályáját. A szigeten megközelítőleg annyi – 400 ezer – ember él, mint Kolozsváron, ám turistaszezonban ez a szám megsokszorozódik.

A sziget kietlen, köves tájait járva szinte hihetetlennek tűnik, hogy Máltán már a csiszolt kőkorszakból monumentális építmények maradtak az utókorra. Hagar Qim szentélye a nála sokkal ismertebb stonehenge-it idézi. Épp csak kisebb, és nem rí ki annyira az egyébként is köves környezetből. A római kor után bizánci, arab, normann, majd Anjou-uralmak következtek.

Noha a máltai nyelv az arabhoz áll a legközelebb, a helyiek öntudatában mégis az 1530-ban kezdődött lovagkor hagyta a legmélyebb nyomokat. Ekkor került a sziget a Jeruzsálemből elűzött johannita rend tulajdonába. A nyolcnyelvű rend elsősorban gyógyítással foglalkozott, de védelmi feladatokat is ellátott a szigeten. A johannita lovagok építették ki Málta védelmi rendszerét, amellyel 1565-ben a török ostromnak is ellen tudtak állni. A lovagkornak Napóleon vetett véget 1798-ban, akinek csapatait brit segítséggel sikerült két évvel később elűzni. Így alakult, hogy Málta 1964-ig a brit államközösség tagja volt, és egészen 1974-ig még a brit uralkodót tekintette államfőjének. E függőség sajátos emlékeként brit mintára a járművek itt is az út bal oldalán közlekednek, mindenki beszél angolul, a máltai líra pedig még az angol fontnál is erősebb.

Épített és természeti csodák

A sziget védelmi rendszere lenyűgöző. A főváros, Valletta körüli öblökben körbe-kereken tíz-húsz méter magas várfalaknak csapódnak a tenger hullámai. Az erődfalakat kiszögellések, lőrések, őrtornyok tarkítják. A védelmi rendszer lényegesen monumentálisabbnak, erősebbnek hat, mint amilyeneket a Kárpát-medencében láthatunk. A kikötőket körbejáró hajóútra vállalkozó szemlélő számára érthetőnek tűnik, hogy a mohácsi csatában edződött török seregnek sikertelenül kellett innen elvonulnia.

De nemcsak az épített csodákat érdemes hajóról vagy csónakról szemügyre venni. Málta partjainál a természet is csodákat alkotott. A sziklafalakba helyenként barlangokat, kapukat, ablakokat nyitott a tenger. Nincsenek szavak annak leírására, amit egy-egy sziklamélyedésbe behajózva láthat a látogató. A Földközi-tenger amúgy is tisztább és kékebb a Fekete-tengernél. Barlangból kifelé nézve azonban a mindig kék ég is visszatükröződik benne, színe mély azúrkéknek látszik. A különleges fényhatások következtében az ilyen helyeken fürdőző turista testét is kéknek látják a csónakban lévő társai.

Víz, ami nincs

A látogató már az első nap megszokhatja, hogy Máltán minden mézszínű. Ilyen a szigetet borító kő, és ebből a kőből vágják azokat a tömböket, amelyekből szinte valamennyi máltai épület készült. A sziget neve is a méz latin megnevezéséből ered. Az utcák szűkek, az épületek nem túlságosan magasak, kőfalaikkal mégis erőt, gazdagságot sugallnak. A rómaiak gabonát termesztettek a szigeten, akkor még erre alkalmas volt a klíma. Azóta azonban a nyarak teljesen esőtlenné váltak, május és október között felhőt sem látni a sziget fölött. Felszínén a víz az egyik legnagyobb érték: víz, ami nincs. Itt nincsenek patakok, csermelyek, forrás is csak egy van, a kisebbik lakott szigeten, Gozón. A vízvezetékekben tengervízből nyert, ivásra alkalmatlan folyadék csörgedez. Az épületek lapos tetejét úgy képezték ki, hogy az október és május közötti esők vizét a pincékben elhelyezett tartályokba vezesse. Ezt a vizet fordítják öntözésre a száraz évszakban. Így Málta a kaktuszok, pálmák világává alakult át, madarat is alig látni a szigeten. Ilyen körülmények között nem véletlen, hogy a szigetország a turizmust tekinti gazdasága legfontosabb kitörési pontjának. Más lehetősége alig maradt. Ebből származik a nemzeti jövedelem 60 százaléka.

Mindent a turistákért

A turisták kiszolgálása tekintetében sokat lehet tanulni a máltaiaktól. Megannyi módját találják meg annak, hogy költekezésre bírják a látogatót. A szuvenírboltokban a páncélos lovagfigurák megannyi változata vásárolható meg, de fizetni kell az ivóvízért, a tengerparti napernyőért, a csónakázásért. És ha a turista nem figyel oda, bizony gyorsan kiürül a pénztárcája.

A máltaiak még a brit korból ottmaradt autóbuszokból is turistalátványosságot tudtak faragni. A tömegközlekedés gerincét ma is e negyven-ötven éves buszok adják. A máltai sofőrök pedig csodákat művelnek. Mesteri ügyességgel térülnek-fordulnak a szűk kis utcákban, a tenyérnyi körforgalmakban, és a fék helyett is gyakran a dudát használják. Egy-egy kanyarban sok esetben centimétereken múlik, hogy a busz oldala nem koccan az út melletti épülethez.

De ez is hozzátartozik a máltai összképhez. Az emberek arcáról sugárzik: elégedettek máltai mivoltukkal, és mindent megtesznek azért, hogy aki Máltára látogat, elégedetten távozzék.