2012. május 18., 10:132012. május 18., 10:13
„Szabó Dezsőt, Nyírő Józsefet és Wass Albertet erdélyiségükön kívül csak műveikben is erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmusuk kapcsolja össze. Ez egy európai országban, márpedig Magyarországot annak tudjuk, aligha lehet indok egy központi és előíró jellegű oktatáspolitikai-tartalomszabályozási dokumentumban való szerepeletetésükre” – írta az egyesület, megjegyezve: az erdélyi irodalom Tamási Áron, Székely János, Dsida és Sütő alkotásai révén a NAT-ban a fenti szerzők nélkül is erőteljesen jelen van.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár úgy reagált: nem szerencsés ideológiai síkra terelni a NAT-tal kapcsolatos véleményeket. „Az említett szerzők jeles, az adott korra nagy hatást gyakorló személyiségek voltak, akik méltán kaptak helyet az alaptantervben” – hangsúlyozta.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Nyírő-újratemetés kapcsán közölte: az írót a NAT részének, nemzeti kincsnek tekintik, és bíznak benne, hogy a szakmai műhelyekben – a román-magyar vegyes bizottságban, és a történészbizottságokban – a különböző szellemi, politikai elitek által vitatott személyiségek is a helyükre kerülnek.
„Mi is különböző véleményekkel vagyunk a román kulturális élet szereplőiről a múltban és a jelenben, de nem vitatjuk el szíve-jogát egyetlen népnek se, hogy azt szeresse, akit értékesnek tart, ezért mi ragaszkodunk Nyírő Józsefhez” – fogalmazott a miniszter.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.