2012. augusztus 06., 13:582012. augusztus 06., 13:58
Lukács Csaba az MTI kérdésére azt mondta, hogy a múlt héten - hétfőn, kedden és szerdán - a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként, illetve családtagként látogatta meg bolíviai börtönében a terrorista összeesküvéssel megvádolt, több mint három éve Bolíviában raboskodó Tóásó Elődöt.
Közölte, a La Paz-i szállodában, ahol lakott, kapta meg egy ismeretlentől egy motoros futáron keresztül egy lezárt borítékban az ügy mintegy száz oldalnyi ügyészségi dokumentumát, és azt felbontatlanul hozta haza Magyarországra.
Azt hangoztatta, hogy a dokumentumok visszajuttatásával a jó szándékukat kívánják jelezni a bolíviai hatóságoknak. Utalt arra is, hogy tudomásuk szerint az ügy teljes, kétezer oldalas dokumentációját ismeretlenek ellopták a bolíviai hatóságoktól, szerinte valószínűleg ez is az oka annak, hogy csúszik a per.
Lukács Csaba közölte, sem ő, sem a család nem adott pénzt a dokumentumokért, bár korábban ismeretlenek az interneten keresztül Tóásó Előd nővérének felajánlották, hogy 50 ezer dollárért eladnák a teljes anyagot.
Ezzel kapcsolatban Tóásó Edit azt mondta, azért nem vették meg a korábban felajánlott dokumentumokat sem, mert az nem állt érdekükben; meg vannak győződve Tóásó Előd ártatlanságáról, így nincs félnivalójuk. Hozzátette: örülnek ugyanakkor annak, hogy megkapták a dokumentumokat, mert így meg tudják mutatni, hogyan működik a bolíviai igazságszolgáltatás.
Közlése szerint az eredeti ügyészségi dokumentumok között van személyes levél, édesanyja fényképe, ügyvédi levél, valamint a paprikás krumpli receptje is. Az iratokat a sajtótájékoztató után az újságírók is megtekinthették.
Lukács Csaba szerint a dokumentumok között egyetlen olyan van, amely érdemben az ügyhöz tartozik; Kepes András televíziós újságíró Rózsa-Flores Eduardóval készített interjújának a magyar leirata.
A sajtótájékoztatón Lukács Csaba bemutatott egy videofelvételt, melyet az éppen beteg Tóásó Előddel annak szűk és hideg cellájában készített a múlt héten. Közölte, a Tóásó Előddel készített interjút is felhasználva dokumentumfilmet készítenek, amelyet még ebben a hónapban le is vetítenek a közmédiában.
Az ügy legfrissebb fejleménye, hogy július végén lecserélték a Tóásó-per két hivatásos bíráját, helyt adva a bolíviai belügyi és igazságügyi tárca kifogásának. Az indoklás szerint azok érdekében állt az eljárásban való részvétel, és „bizonyos részrehajlás” is a számlájukra írható – adta hírül akkor a La Razón című bolíviai napilap.
Az újság értesülése szerint Sixto Fernándezt és Elena Gemiót jelölték ki az úgynevezett terrorista összeesküvési ügyben való bíráskodásra.
Sixto Fernández közölte, hogy a „helyzetet aprólékosan elemezték” és azt találták, hogy bizonyos tényezők igazolják az eddigi bírák – Claudio Tórrez és Carlos Espinoza – személyével kapcsolatos kifogásokat.
A tárgyalás helyszíne is változhat, Marcelo Soza ügyész ugyanis azt kérte, hogy az új bírák Santa Cruzból, a lázadó tartomány fővárosából Tarijába vagy Cochabambába helyezzék át a per érdemi szakaszának megvitatását.
Az állítólagos terrorista csoportot 2009. április 16-án az ellenzék fellegvárának számító Santa Cruzban számolták fel a bolíviai különleges erők. A rajtaütés során életét vesztette a magyar, bolíviai és horvát állampolgársággal is rendelkező Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer.
Az akció két túlélőjét, a magyar-román állampolgár Tóásó Elődöt és a horvát-bolíviai Mario Tadicot azóta is fogva tartják, holott az érvényes bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, és le kellett volna zárni ügyüket.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.