
Ferenc pápa elfogadta Áder János köztársasági elnök meghívását, hogy 2016-ban Magyarországra látogasson.
2013. szeptember 22., 15:052013. szeptember 22., 15:05
2013. szeptember 22., 15:152013. szeptember 22., 15:15
A katolikus egyházfő pénteken fogadta magánaudiencián a Vatikánban a magyar államfőt, aki egy üveg vizet adott át ajándékba a pápának az egyik legismertebb magyar búcsújáróhelyként ismert mátraverebélyi forrásból. „Ferenc pápa kitalálta, miért ezzel érkeztem. Az egészséges ivóvíz hiánya és ennek szociális, egészségügyi, gazdasági, politikai és nem utolsósorban békét veszélyeztető összefüggései a 21. század egyik legnagyobb problémájának és kihívásának számítanak” – mondta Áder János az MTI-nek a pápai könyvtárszobában tartott csaknem félórás találkozó után.
A pápa már a terem ajtajában elkezdett beszélgetni az államfővel. „Érezze otthon magát a Vatikánban” – mondta a pápa Ádernak, aki arra emlékeztetett, hogy nem először találkoznak, mivel már az egyházfő március 19-ei beiktatási szentmiséjén is részt vett. A környezetvédelemnek megválasztása óta kiemelt figyelmet szentelő egyházfő a magyar államfőnek elmondta, hogy a víz kérdéséről enciklikát tervez kiadni. A magyar államfő azt kérte a pápától, támogassa mindazon szakértőket, kutatókat, tudósokat és politikusokat, akik ezzel foglalkoznak.
Áder János elmondta, a magyar katolikus püspöki karral egyeztetve meghívta Ferenc pápát 2016-ban Magyarországra, és az egyházfő minden fenntartás és gondolkodás nélkül elfogadta a meghívást. Abban az évben lesz Szent Márton tours-i püspök születésének 1700. évfordulója, aki az akkori Pannónia provinciából származott. „2016-ban húsz éve lesz, hogy egyházfő látogatott hazánkba. Úgy érezzük, hogy húsz év elteltével Szent István és Szűz Mária országa ezt ismételten megérdemli\" – fogalmazott Áder János, akire a mátraverebély-szentkúti Mária-forrásból merített vízzel Ferenc pápa áldását adta. A szentszéki államtitkárságon Tarcisio Bertone bíborossal, szentszéki államtitkárral és Dominique Mamberti vatikáni külügyminiszterrel folytatott beszélgetésen a család és a házasság védelme volt a téma. „A szentszéki tárgyalópartnerek megköszönték a magyar Országgyűlés munkáját, hogy ezeket az értékeket az alkotmányba foglalta és alkotmányos védelemben részesítette” – hangoztatta Áder János. Az államfő szombaton a Rómában szolgáló magyar papokkal és az olasz fővárosban élő jelentős számú magyar közösség tagjaival találkozott a Szent István-házban tett magánlátogatása keretében.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!