
Varga Judit igazságügyi miniszter is kiáll az SZNT kezdeményezése mellett
Fotó: Varga Judit/Facebook
Varga Judit igazságügyi miniszter aláírta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai polgári kezdeményezését, melynek célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését célzó uniós kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeit is kötelező legyen érvényesíteni.
2020. február 07., 22:122020. február 07., 22:12
2020. február 08., 10:342020. február 08., 10:34
A miniszter ezt a Facebook-oldalán jelentette be pénteken kora este. Azt írta: „add tovább, csatlakozzunk minél többen!”. A kezdeményezés aláírható a https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative oldalon – tette hozzá.
Elmondta, hogy már csak kilencven nap van hátra az akció végéig, és a szükséges egymillióból eddig mindössze hatvanezer aláírás gyűlt össze. A külügyi megbízott szerint még mindig van elegendő idő arra, hogy ezen változtassanak, de ehhez mostantól naponta legalább tízezer aláírást kell gyűjteniük – tette hozzá. Azt mondta: az SZNT által kezdeményezett akciót azért indították, hogy az Európai Unió is járuljon hozzá anyagilag a hagyományos nemzeti közösségek identitásának megőrzéséhez.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
szóljon hozzá!