Hirdetés

Magyar EU-elnökség: számos cél teljesült

Az Európai Unió soros elnökségét ebben a fél évben betöltő Magyarország legfontosabb célkitűzései közül több is teljesült azokkal a döntésekkel, amelyeket a tagországok állam- és kormányfői hoztak a pénteken befejeződött kétnapos brüsszeli találkozójukon. Az értekezlet mérlegét megvonva Orbán Viktor magyar miniszterelnök a legfőbb eredmények közül kiemelte, hogy „kézzel elérhető távolságba” került a gazdasági kormányzás beteljesítése, elfogadták a romastratégiát és a Duna-stratégiát, továbbá a horvát csatlakozási tárgyalások lezárhatóságának kimondásával újra mozgásba hozták a bővítés gépezetét.

2011. június 27., 09:022011. június 27., 09:02

Megerősítette, hogy ősszel az Unió csúcsszinten áttekinti, miként haladjon tovább a térségben a bővítés folyamata. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke bejelentette, hogy a találkozón befejezettnek nyilvánították az idén első ízben, de a tervek szerint ezentúl évente lefolytatott fél éves gazdasági koordinációs eljárást, az európai szemesztert.

Mint mondta, a magyar EU-elnökség alatt kipróbált eljárás részeként jóváhagyták az egyes tagországoknak külön-külön szóló gazdasági és foglalkoztatási ajánlásokat, amelyeknek a jövő évi költségvetésbe, illetve nemzeti reformprogramba iktatását valamennyi tagállam vállalta. Orbán Viktorral együtt úgy ítélte meg, hogy karnyújtásnyi közelségbe került az uniós pénzügyi stabilitás erősítését, valamint újabb gazdasági válságok megelőzését célzó hat új jogszabály elfogadása. A romák integrációjának segítését célzó keretstratégia szintén a magyar elnökség prioritása volt.

Pénteki elfogadása után Orbán Viktor úgy fogalmazott: a tagállamok nemzeti programjainak keretet adó stratégia „esélyt ad ennek a közösségnek arra, hogy elismert, befogadott és hasznos része legyen az Európai Unió közösségének”. Szintén jóváhagyták a Duna menti régió fejlesztésére vonatkozó uniós stratégiát. A találkozón a magyar EU-elnökség számos méltatást kapott. Van Rompuy kiválónak nevezte a magyar munkát, Barroso szerint pedig az elnökség „nagyon fontos témákban óriási erőfeszítéseket tett”, mégpedig a szükséges hozzáértéssel. Orbán Viktor azzal a megállapítással foglalta össze a hat hónap eredményeit, hogy az Európai Unió most erősebb, mint fél éve volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
Hirdetés