
Tanévnyitó az Aklihegyi Oktatási-Nevelési Központban
Fotó: Kárpátaljalap.net
A román külügyminisztérium is aggodalmának adott hangot csütörtökön az ukrán parlament által kedden elfogadott új oktatási törvény kapcsán, amely gyakorlatilag ellehetetleníti az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását.
2017. szeptember 07., 15:192017. szeptember 07., 15:19
2017. szeptember 07., 15:192017. szeptember 07., 15:19
A külügyminisztérium közleménye rámutat, a kisebbségvédelmi keretegyezményt aláíró államok vállalják, hogy minden, kisebbséghez tartozó személy anyanyelven való tanuláshoz való jogát elismerik, és emlékeztet: a román fél folyamatosan jelezte az ukrán partnernek a nemzetközi normák betartásának fontosságát az Ukrajnában élő román kisebbség tagjai jogainak védelméről szóló tárgyalásokon.
A kommüniké leszögezi:
A külügy azt is jelzi, hogy a román hatóságok aggódnak az ukrajnai románok helyzete miatt, egyben felszólítja Kijevet a kisebbségi jogok tiszteletben tartására. Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is elégedetlenségének adott hangot, és úgy vélekedett, az eljárás nem korrekt a román közösséggel szemben.
Szerdán a magyar kormány is tiltakozott az ukrán oktatási törvény ellen. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár közleménye szerint az új ukrán szabályozás megfosztja az országban élő nemzeti kisebbségeket az anyanyelven tanulás lehetőségétől, alapjaiban veszélyeztetve ezáltal a szülőföldön való megmaradásukat.
Ez példátlan módon sérti az országban élő nemzetiségek, köztük a mintegy 150 ezres magyarság jogait és teljes mértékben ellentétes Ukrajna alkotmányával – tette hozzá az államtitkár.

Nyilatkozatban tiltakoznak a kárpátaljai magyar szervezetek az ukrán parlament által kedden elfogadott oktatási törvény ellen, amely három év átmeneti idő után megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven történő tanulás lehetőségétől.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!