
Fotó: Barabás Ákos
Csehországban a jövőben a fegyvert törvényesen tartók szükség esetén várhatóan használhatják majd fegyverüket a terroristák ellen. Milan Chovanec szociáldemokrata belügyminiszter alkotmánymódosító javaslatát szerdán hagyta jóvá a cseh parlament alsóháza, a képviselőház.
2017. június 29., 11:242017. június 29., 11:24
Az alkotmánymódosítás hatályba lépéséhez még a kezdeményezés szenátusi jóváhagyására is szükség van, illetve az államfőnek is alá kell írnia. Milos Zeman elnök már korábban közölte, hogy egyetért az előterjesztéssel.
A hatályos szabályok szerint egy alkotmánymódosító javaslat elfogadásához a 200 tagú képviselőház legalább háromötödének, illetve a 81 tagú szenátus (felsőház) jelen lévő tagjai háromötödének támogatása szükséges. Az alsóházban a jelen lévő 168 képviselő közül 139-en szavazták meg az alkotmánymódosító javaslatot, kilencen ellene szavaztak, húszan pedig tartózkodtak.
amelyekkel a cseh kormány nem ért egyet, és amelyeket az Európai Bíróságon is meg akar támadni.
A belügyminiszter indoklása szerint „az aktív és gyors védelem” csökkentené a támadók esélyeit a sikerre. El kellene ismerni a fegyvertartási engedéllyel rendelkező cseh állampolgárok jogát ahhoz, hogy lőfegyverrel védhessék meg „életüket, egészségüket és tulajdonukat” - olvasható az előterjesztésben.
Chovanec szerint a törvényes fegyvertartási engedéllyel rendelkező polgárok
Az alkotmánymódosítás a fegyvertartási engedéllyel rendelkező személyek fegyverhasználatára vonatkozik, és nem engedélyezi az általános fegyverviselést, ahogy az az Egyesült Államokban szokás. A hivatalos belügyi kimutatások szerint a 10,5 milliós Csehországban több mint 300 ezer embernek van fegyvertartási engedélye.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!