Hirdetés

Mádl Ferenc is követeli Gyurcsány lemondását

MTI • Nyílt levélben kéri Mádl Ferenc volt köztársasági elnök Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy mondjon le tisztségéről. A Magyar Nemzet tegnapi számának első oldalán közzétett levélben Mádl Ferenc és tíz más ismert értelmiségi úgy fogalmaz, hogy a nyilvánosságra került májusi Gyurcsány-beszéd „egyértelművé tette az ország számára, hogy a teljes előző kormányzati ciklusban és azóta is Ön, majd kormánya éveken át tudatosan megtévesztette a magyar állampolgárokat az ország valós helyzetét illetően, s ezzel lehetetlenné tette, hogy felelős döntést hozzanak a 2006-os országgyűlési választásokon”. A levelet a volt köztársasági elnökön kívül többek között Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere, Sára Sándor filmrendező, Szokolay Sándor zeneszerző és Zlinszky János volt alkotmánybíró írta alá. Szekeres Imre, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökhelyettese elismerte a vol

Gazda Árpád

2006. szeptember 27., 00:002006. szeptember 27., 00:00

a volt államfő jogát, hogy a miniszterelnök lemondását kérje, azonban pártja és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) részéről teljes támogatásáról biztosította Gyurcsány Ferencet. Leszögezte: „nem Mádl Ferenc fogja megmondani, hogy az MSZP mit cselekedjen!”.  
Eközben magyar származású amerikai és európai egyetemi tanárok, valamint kutatók nyílt levélben fordultak a magyar köztársasági elnökhöz, azt kérve tőle, kezdeményezzen bizalmatlansági indítványt a parlamentben. „A nyilvánosságra került minősíthetetlen kifejezések és korábbi hazugságok elismerése a kormányfő részéről nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon, főleg Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is nagy sajtóvisszhangot és felháborodást keltett. A levél szerzői azt javasolják, hogy Sólyom László egyeztessen két elődjével, Göncz Árpáddal és Mádl Ferenccel, és ennek alapján javasoljon „a közhangulatot megnyugtató és a magyar alkotmánynak megfelelő átmeneti megoldást”. Mint olvasható, a tanárok és kutatók elítélnek minden törvénytelenséget és rombolást.

---------


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés