
2013. február 15., 13:452013. február 15., 13:45
Hozzátette: amennyiben a „gazdasági csalás” bizonyítást nyer, a cég vezetőinek büntetőbíróságon kell felelniük. Hamon azt is elmondta, hogy a romániai vágóhidat, ahol a Spanghero a lóhúst vette és a vámügyi papírok szerint lóhúsként szállította Franciaországba, nem terheli semmilyen felelősség az ügyben, miután az előírásoknak megfelelően járt el.
A tárcavezető szerint a marhahús helyett lóhússal kevert lasagne-készítményt előállító Comigel nevű francia vállalat sem vádolható, miután a cég meg volt arról győződve, hogy a francia beszállítótól marhahúst kapott. Hamon ugyanakkor úgy vélte, hogy a Comigel hanyagságot követett el, amikor nem vette észre, hogy megtévesztették. A leszállított hús ugyanis nem az európai normáknak megfelelően volt felcímkézve.
A vizsgálat rávilágított, hogy a Spanghero tudta, hogy lóhúst marhahúsként adott tovább. „Legalábbis megvan rá az erős gyanúnk” - fogalmazott a miniszter. Elmondta, hogy a több hónapig tartott, 750 tonna lóhúst érintő feltételezett csalás felelősei a francia törvények szerint két év szabadságvesztéssel sújthatók csalás büntette miatt.
A francia kormány kezdeményezte a Spanghero engedélyeinek bevonását. A cég mintegy 550 ezer euró nyereségre tett szert azzal, hogy hónapokon át a megrendelt marhahús helyett olcsóbb lóhúst szállított az élelmiszergyártó vállaltnak.
A Findus svéd vállalatnak Nagy-Britanniában botrányt okozó, lóhússal kevert mélyhűtött marhahús-készítményeit a német-luxemburgi határ közelében található Metzben tevékenykedő Comigel nevű alvállalkozás állította elő. A vállalkozásnak a délnyugat-franciaországi Castelnaudary-ban bejelentett Spanghero szállította a Romániából rendelt húst. A Comigel a Finduson kívül más vállalatoknak is készített olyan „marhahús-készítményeket”, amelyekbe úgy került lóhús, hogy ez nem volt feltüntetve a termékeken. Ezekből összesen 16 európai országba exportáltak. Eddig Franciaországban, Nagy-Britanniában, Svédországban, Németországban, Belgiumban, Svájcban és Norvégiában vonták vissza a termékek egy részének forgalmazását.
A Spanghero ellenben tagadta a vádakat. A délnyugat-franciaországi Castelnaudary-ban működő cég háromszáz főt foglalkoztat. A kormány bejelentését követően valamennyi alkalmazottját kényszerszabadságra küldte, akik péntek estére tüntetést szerveztek.
„Nem tudom, ki tehet a csalásról, de semmiképpen nem mi” - mondta Barthélémy Aguerre, a cég elnöke az Europe 1 kereskedelmi rádiónak adott interjúban. „Elképesztenek a kormány vádjai” - tette hozzá. A cégvezető szerint a kormány „túl gyorsan” foglalt állást az ügyben. „Be fogom bizonyítani az ártatlanságunkat, legalább is a magamét és a munkatársaimét” - mondta.
„Amióta kitört a botrány, megvizsgáltuk a húskenyereket. Egyesekben lóhússal kevert marhahúst találtunk, ami azt bizonyítja, hogy nem a Spanghero csalt. A csalás máshol történt” - hangsúlyozta Aguerre.
A kereskedelmi csalások francia ügynökségének állatorvosai pénteken folytatták a vizsgálatokat a cég székhelyén, Castelnaudary-ban, és az újabb vizsgálatokat követően döntenek a hatóságok arról, hogy az Spanghero engedélyeit véglegesen bevonják-e. Számításaik szerint a megtévesztésből marhahúsként feltüntetett lóhúsból 750 tonnányi került mintegy 4,5 millió ételkészítménybe, amelyeket összesen 13 országban forgalmaztak.
A gazdasági csalás hat hónapja alatt a 750 tonnányi lóhús 25 kilogrammos húskenyerek formájában érkezett Franciaországba. Ebből 550 tonna került a Comigel nevű francia vállalathoz, amely a nagy-britanniai botrány kiváltó Findus számára készített mélyhűtött termékeket. A Comigel a Finduson kívül további 27 cég számára szállított lóhússal kevert marhahúsos ételkészítményeket.
A fogyasztóvédelmi miniszter szerint a Comigel nem vádolható, miután a cég meg volt arról győződve, hogy a francia beszállítótól marhahúst kapott. Hamon ugyanakkor úgy vélte, hogy a Comigel hanyagságot követett el, amikor nem vette észre, hogy megtévesztették. A leszállított hús ugyanis nem az európai normáknak megfelelően volt felcímkézve.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.