
Vlagyimir Putyin beszél a biztonsági tanács tagjaihoz
Fotó: Orosz elnöki hivatal
A Nyugat csalódott az ukrajnai ellentámadás miatt, amely nem hozott eredményeket – jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin elnök az orosz Biztonsági Tanács ülésén.
2023. július 21., 18:212023. július 21., 18:21
2023. július 21., 18:542023. július 21., 18:54
„Ma nyilvánvaló, hogy a kijevi rezsim nyugati kurátorai egyértelműen csalódtak az úgynevezett ellenoffenzíva eredményeiben, amelyet a jelenlegi ukrán hatóságok az előző hónapokban nagy hangon híreszteltek” – mondta az államfő. Putyin figyelmeztetett, hogy Oroszország minden rendelkezésére álló eszközzel válaszolni fog, ha a Nyugat agressziót indít Fehéroroszország ellen. „Fehéroroszország az (orosz-fehérorosz) Szövetségi Állam része, a Fehéroroszország elleni agresszió elszabadulása az Oroszországi Föderáció elleni agressziót jelenti. Erre minden rendelkezésre álló eszközzel válaszolni fogunk” – jelentette ki.
Putyin kijelentette, hogy a lengyel-litván-ukrán katonai egységet a tervek szerint Nyugat-Ukrajna területeinek megszállására használják fel. „Nem tehetek mást, mint hogy kommentálom az imént elhangzottakat és a sajtóban megjelent jelentéseket egy bizonyos úgynevezett lengyel-litván-ukrán magasabb egység létrehozásának terveiről. Vagyis nem valamiféle zsoldosok csoportosulásáról van szó – ilyenekből van elég, és azokat megsemmisítik –, hanem egy szabályos, felszerelt katonai egységről, amelyet ukrán területen tervezett műveletekre kívánnak felhasználni” – mutatott rá Putyin.
„Ideértve a modern Nyugat-Ukrajna biztonságának állítólagos szavatolását, sőt, ha a dolgokat a nevükön nevezzük, e területek későbbi megszállását. Hiszen a perspektíva nyilvánvaló – ha lengyel egységek belépnek például Lembergbe vagy más ukrán területekre, akkor ott is maradnak. Ott maradnak örökre” – hangoztatta, hozzátéve, a Nyugat az „ukrán ágyútöltelék” mellett lengyeleket, litvánokat és mindenkit be akar vetni, akit nem sajnál. Putyin szerint a lengyel hatóságok „revansista terveket” szőnek, ugyanakkor nem mondanak igazat a népüknek.
„Az igazság az, hogy az ukrán ágyútöltelék a Nyugat számára nyilvánvalóan már nem elég. Ezért új, feláldozható anyagot terveznek felhasználni – magukat a lengyeleket, a litvánokat és a listán lejjebb mindenkit, akit nem sajnálnak” – fejtette ki Putyin. Úgy vélekedett: „nincsenek eredmények (az ukrán ellentámadásnak) – legalábbis még nincsenek. Nem segítenek sem a kijevi rezsimbe pumpált kolosszális erőforrások, sem a nyugati fegyverek – tankok, tüzérség, páncélozott járművek, rakéták – szállítása, sem a több ezer külföldi zsoldos és tanácsadó bevetése, akik a legaktívabb módon próbáltak meg áttörni hadseregünk frontján” – jelentette ki.
Varsó ezt látszólag elfelejtette, de Moszkva kész emlékeztetni rá – hangoztatta. „A Szovjetuniónak, Sztálin álláspontjának köszönhetően Lengyelország jelentős nyugati, korábbi németországi területeket kapott. Ez pontosan így van, a mai Lengyelország nyugati területei Sztálin ajándéka a lengyeleknek. Varsói barátaink elfelejtették ezt? Emlékeztetni fogjuk őket erre” – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin.

Lengyelország különböző forgatókönyvekre készül a Wagner-csoport fehéroroszországi jelenléte kapcsán – közölte csütörtökön a varsói nemzetvédelmi minisztérium, aláhúzva, hogy az ország keleti határa biztonságos.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.
Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.
Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.
szóljon hozzá!