
Fotó: MTI
2012. április 02., 13:352012. április 02., 13:35
Schmitt Pál azt is elmondta, fellebbez a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése ellen, amellyel a testület megvonta doktori címét.
Az Országgyűlés elfogadta Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását. Az államfő lemondási nyilatkozatát 338 igen, 5 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. Nemmel voksolt két fideszes és három kereszténydemokrata képviselő, a tartózkodó szavazatokat pedig fideszes politikusok adták le.
Schmitt Pál megbízatása megszűnésével, az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az államfői feladat- és hatásköröket Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja.
Amíg Kövér László látja el az államfői feladat- és hatásköröket, a fideszes Lezsák Sándor alelnök tölti be a házelnöki posztot.
| A 2010. évi parlamenti választások (április 11. és április 25.) idején, már a két forduló között, április 15-én több sajtóértesülésben felmerült az elnöki szék várományosaként az akkor európai parlamenti képviselő Schmitt Pál neve. 2010. május 14-én megalakult az új Országgyűlés. A frissen esküt tett képviselők 353 igen és 17 nem szavazattal megválasztották Schmitt Pált az Országgyűlés elnökének. Június 9-én Schmitt Pál házelnök június 29-re írta ki az elnökválasztást. Június közepén a napilapokban a jelölésről még ellentmondó hírek jelentek meg: a Magyar Nemzet szerint a Fidesz elnökségében még élénk vita folyt arról, hogy ki lehet a párt köztársaságielnök-jelöltje. A Népszabadság, majd a lapra hivatkozva a Magyar Hírlap, illetve a Népszava Schmitt Pált nevezte befutónak Sólyom László utódjaként. Június 16-án értelmiségiek egy csoportja felhívást kívánt átadni a házelnöknek, szorgalmazva a hivatalban lévő Sólyom László újraválasztását. Schmitt Pál elfoglaltságra hivatkozva elhárította a megkeresést. Június 23-án Orbán Viktor miniszterelnök levélben javasolta a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek, hogy Schmitt Pál házelnököt jelöljék, majd válasszák meg államfőnek. Június 25-ig – a jelölési határidő lejártáig – három jelölés érkezett: a Fidesz-KDNP Schmitt Pált, az MSZP Balogh András thaiföldi nagykövetet, a Táncsics Alapítvány első elnökét, az LMP pedig Sólyom László hivatalban lévő államfőt javasolta legfőbb közjogi méltóságnak. Utóbbi, a szükséges számú aláírás hiányában, érvénytelen jelölés volt. Június 28-án a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója ellenszavazat nélkül támogatta Schmitt Pál jelölését. 29-én parlamenti bemutatkozó beszédében Schmitt csapatemberként jellemezte magát és hangsúlyozta, elnökként – a pártsemlegesség jegyében – nem lehet majd tekintettel arra, hogy melyik párt javaslatával kapcsolatban kell az alkotmány által biztosított elnöki jogkörét érvényesítenie. Az Országgyűlés 2010. június 29-én tartotta a köztársaságielnök-választást. A képviselők közül 263-an Schmitt Pálra, 59-en Balogh Andrásra szavaztak. Az érvénytelen szavazatok száma 44 volt. Schmitt Pál augusztus 6-án foglalta el a köztársasági elnöki széket. |
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.