
Alexandru Munteanu lemondott moldovai kormányfői tisztségéről
Fotó: Facebook/Alexandru Munteanu
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség. Maia Sandu államfő „több határozottságot” várt volna a lemondó miniszterelnöktől.
2026. július 03., 11:582026. július 03., 11:58
A távozó kormányfő közösségi oldalán tette közzé döntését, hangsúlyozva, hogy akkor vállalta el a megbízatást, amikor még biztos volt abban: képes érdemben hozzájárulni az ország helyzetének javításához. „Ma lezárom miniszterelnöki mandátumomat. (…) Abban a pillanatban, amikor megértettem, hogy már nem tudom a meggyőződésemmel és elveimmel összhangban ellátni a feladataimat, úgy döntöttem, hogy távozom” – írta lemondását indokolva.
Köszönetet mondott a kabinet tagjainak és mindazoknak, akik – megfogalmazása szerint – „professzionalizmussal és jóhiszeműen” dolgoztak vele együtt. Hozzátette: továbbra is Moldovát kívánja szolgálni, függetlenül attól, hogy hol él majd, illetve milyen feladatkört tölt be a jövőben, akár a köz-, akár a magánszférában. „A hazához való kötelesség nem egy tisztséghez kapcsolódik, hanem ahhoz az elköteleződéshez, amelyet megőrzünk” – fogalmazott az Agerpres hírügynökség szerint.
A Moldpres emlékeztetett: Alexandru Munteanu kormánya 2025. november 1-jén kapott bizalmat a parlamenttől, és akkor lépett hivatalba.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke szerint a távozó kormányfő fontos feladatokat vállalt egy összetett időszakban, ugyanakkor több határozottságot és nagyobb nyitottságot várt volna el tőle. Sajtótájékoztatóján Sandu hangsúlyozta:
Az államfő szerint a reformok természetüknél fogva nehezek, és bár Munteanu „becsületes ember”, nagyobb elköteleződést, több döntést és nagyobb nyitottságot várt volna el tőle, különösen az emberek meghallgatása terén. Sandu bejelentette: a jövő héten egyeztet a parlamenti frakciókkal az új miniszterelnök kijelöléséről. „Egységes, erős kormányra van szükségünk, amely képes teljesíteni országos célkitűzésünket: Moldova európai uniós csatlakozását. Kötelességünk sikerre vinni ezt a folyamatot” – nyilatkozta a Digi24.ro beszámolója szerint.

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Maia Sandu kiemelte, hogy Munteanu kabinetje jelentős munkát végzett az EU‑csatlakozási folyamat előmozdításában. Ugyanakkor figyelmeztetett: az új kormányfő kijelölése nehéz folyamat lehet. Nem kívánta kommentálni azokat a találgatásokat, amelyek szerint Dan Perciun oktatási miniszter lehetne a következő kormányfő, és nem nevezett meg lehetséges miniszterjelölteket sem.
Az elnök kitért a Moldatsa körül kirobbant botrányra is, ahol egy rokona közel 6000 eurós havi fizetést kapott. Sandu elmondta, miért kérte az érintett személytől a kifizetett összegek visszatérítését, és hangsúlyozta: nagyobb nyilvános felelősségvállalásra van szükség a kulcsfontosságú reformok – például a fiskális politika és a bérezési törvény – terén.

Magyarország elhalasztott egy olyan alapvető eljárási lépést, amely elengedhetetlen az Ukrajna és Moldova által benyújtott EU-csatlakozási kérelmek előrehaladásához – közölte a brüsszeli ügyekben jártas Politicoval két uniós diplomata.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
szóljon hozzá!