
Svájc a fukusimai atomerőmű 2011-es katasztrófája után indítványozta az erőművek bezárását
A svájci szavazók többsége támogatja a kormánynak azt a tervét, hogy az ország mondjon le az atomerőműveiről, és térjen át a megújuló energiaforrások használatára – derült ki a vasárnapi népszavazás eredményéből.
2017. május 21., 22:112017. május 21., 22:11
2017. május 21., 22:122017. május 21., 22:12
A résztvevők 58,2 százaléka támogatta a javaslatot az államszövetség kormányának közlése szerint. A részvételi arány 42,3 százalékos volt, ami átlagosnak számított az utóbbi két évben. A környezetvédők szerint „ez történelmi nap”, Svájc ezzel „belép a XXI. századi energetikába”.
Az Energiastratégia 2050 címmel elindított vita középpontjában az állt, hogy az adófizetőknek vajon mennyibe fog kerülni az átállás a megújuló energiára. Az ellenzők szerint családonként évente 3200 frankba, az energiaügyi miniszter szerint azonban ez erősen felfújt adat, egy átlagos családnak valójában csak 40 frankot kell majd fizetnie az eddigi energiaszámlán felül.
Svájcban négy atomerőműben öt reaktor működik. Egynek a leállítását már 2019-ben elkezdhetik. A többi esetében még nincs dátum. Az ország energiamérlegében a vízi energia 60 százalékkal, az atomenergia 35 százalékkal szerepel, a másfajta megújuló energia részesedése jelenleg csak 5 százalék.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!