
Fotó: Facebook/BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Legalább 47 ezer személy életét vesztette a Törökországot és Szíriát érintő pusztító földrengésben. A legfrissebb mérleg szerint Törökországban elérte a 41 020-at, Szíriában pedig 5900-et a nyilvántartásba vett halottak száma.
2023. február 20., 09:262023. február 20., 09:26
A török katasztrófavédelem ugyanakkor közölte: a vasárnapi nappal befejezték a mentési munkálatokat a földrengés sújtotta térség nagy részén. Ez azt jelenti, hogy
A fedél nélkül maradt embereket igyekeznek sátortáborokban elhelyezni.
Eközben a szomszédos Szíriában sokan arra panaszkodnak, hogy nincs hova menniük a földrengés után. Egy sátrakat gyártó cégnél jelentősen megnőtt a kereslet az ideiglenes szálláshelyek iránt. Naponta akár 50 sátrat is legyártanak, ha kapnak hozzá alapanyagot, azonban ez sem elég a több száz fedél nélkül maradt családnak.
Eközben a segélyszervezetek számára az is kihívást jelent, hogy bejussanak a katasztrófa sújtotta területre. Szíria északnyugati részére az elmúlt két hétben 200 élelmiszerrel, gyógyszerrel és higiéniai termékekkel megrakott kamiont küldött az ENSZ a török határon keresztül.
„Úgy gondolom, hogy a legnagyobb kihívás az, hogy növeljük a mennyiséget és minél több segélyt vigyünk át a rendelkezésünkre álló három határátkelőn” – idézte a Híradó.hu Kirsten Mildrent, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős hivatalának szóvivőjét.
A Világélelmezési Program vezetője újabb útvonalak megnyitását sürgette a segélyszállítmányok számára.

Három ember, köztük egy gyerek került elő a romok alól 296 órával a Törökország déli és Szíria északi részét megrázó földrengés után – jelentette a TRT török állami televízió szombaton.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!