2011. május 09., 15:342011. május 09., 15:34
A kormányfő azzal érvelt, hogy a Hamaoka erőmű olyan helyen van, a Csendes-óceán partján, ahol a földkéreg három lemeze találkozik, és a szakértők 90 százalékos valószínűségét látják annak, hogy erős, akár nyolcas fokozatú földrengés következzen be ott a következő évtizedekben.
A szigetország középső részét árammal ellátó magáncég hétfői igazgatósági ülésén döntött arról, hogy eleget tesz a kormányfő kérésének, és bezárja a három reaktort, amíg nem építenek ki új biztonsági berendezéseket a Tokiótól mintegy 200 kilométerrel délnyugatra lévő erőműben.
A kormány azután kérte az erőmű bezárását, hogy a Fukusima-1 atomerőművet súlyosan megrongáló március 11-i földrengés és szökőár után felülvizsgálta az országban működű 54 atomreaktort.
Midzuno Akihisza, a Chubu Electric Power elnöke sajtótájékoztatóján közölte: igen komolyan veszi a kormányfő kérését, még ha az erőmű megfelel is a japán földrengés-biztonsági normáknak. \"Hosszú távú megoldásokat, mindenekelőtt az óriásszökőáraknak ellenálló védőfalakat kell építeni\" - hangsúlyozta a miniszterelnök.
A többi japán atomerőműhez hasonlóan Hamaoka is a tengerparton áll, mintegy 100 kilométerre Nagoja iparvárostól, a Tokió és az Oszaka és Kobe nagyvárosokat magában foglaló Kanszai régió közötti, stratégiai fontosságú útvonal mentén.
A Hamaoka a Chubu Electric Power áramtermelésének 15 százalékát állítja elő. A kieső mennyiséget a cég hőerőművek termelésének növelésével és más, nyugat-japán cégektől való áramvásárlással pótolja. A japán hatóságok is pénzügyi segítséget ígértek az idei csúcsszezonra.
Kan megígérte, mindent megtesznek, hogy elkerüljék az áramhiányt a Chubu Electric Power által ellátott területeken.
Az Eid al-Fitr, a ramadán végét jelző muszlim ünnep hajnalán Izrael és Irán rakéta- és dróntámadásokat indított egymás ellen, miközben több öböl menti ország légvédelme is működésbe lépett.
Az Ukrajnának nyújtandó 90 milliárd eurós támogatási hitel továbbra is blokkolva van, mert egy tagállami vezető nem tartja a szavát, de az ígértünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy – jelentette ki Ursula von der Leyen Brüsszelben.
Kevesebb mint 12 óra alatt iráni rakéták kétszer is eltalálták Katar Rasz Laffan ipari városát, hatalmas károkat okozva a Perzsa-öbölbeli állam ezen kulcsfontosságú energiaipari központjában.
Miután szerdán lezárult a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok regisztrációja, az utolsó szavazási levélcsomagok is elindulnak a külhoni magyarokhoz. A DK azzal riogat, hogy négy listás mandátum sorsáról is dönthetnek.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Az Európai Unió vezetői csütörtökön komoly nyomást szeretnének gyakorolni Orbán Viktor magyar miniszterelnökre, hogy rábírják őt az Ukrajna számára létfontosságú, 90 milliárd eurós uniós hitellel szembeni ellenállás feladására – közölte a <a href="https://www.reuters.com/business/energy/eu-leaders-press-hungarys-orban-lift-
Orosz Telegram-csatornák a helyiek beszámolóira hivatkozva arról számoltak be, hogy az ukrán erők csütörtökre virradóra dróncsapást indítottak a megszállt Krím-félszigeten fekvő Szevasztopol városa ellen.
Donald Trump elnök amerikai idő szerint szerdán este azzal fenyegetőzött, hogy „teljes egészében felrobbantja” Irán legnagyobb gázmezőjét, a Dél-Parszt.
Izrael úgy véli, hogy a magas rangú iráni tisztségviselők és katonai vezetők ellen folytatott célzott likvidálási művelete „káoszt” szít az iráni rezsim vezetésében.
Az ukrán nagy hatótávolságú drónok már az orosz–ukrán határtól több mint 1500 kilométerre fekvő orosz Urál-vidéket is fenyegetik – jelentette ki Szergej Sojgu, az orosz Biztonsági Tanács titkára, volt védelmi miniszter kedden a tanács ülésén.
szóljon hozzá!