Hirdetés

Lázár János a Krónikának: nem vonatkozik a külhoni magyarokra a vitatott alkotmánymódosítás

magyar

Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint az elképzelés semmiféleképpen nem vonatkozik a határon túli vagy a kontinensen kívüli magyarságra

Fotó: Kristó Róbert

A román–magyar kettős állampolgárokat semmiképpen nem érinti a Fidesz alkotmánymódosítási javaslata, amely alapján felfüggeszthető lenne a kettős állampolgárok magyar állampolgársága – nyilatkozta a Krónikának Lázár János építési és közlekedési miniszter. Az országgyűlési képviselőtől megtudtuk, a kormánypárt elsősorban az EU-n kívülről érkező külső behatásokkal szembeni fellépést kívánja megalapozni, ennek során pedig nem sérülhetnek a határon túli magyarság jogai.

Rostás Szabolcs

2025. március 17., 19:022025. március 17., 19:02

2025. március 17., 19:082025. március 17., 19:08

Éles vitákat váltott ki az anyaországban a Fidesz kezdeményezése, amely nemzetbiztonsági okokra hivatkozva felfüggeszthetővé tenné a kettős állampolgárok magyar állampolgárságát. Ennek érdekében a nagyobbik kormánypárt frakciója a múlt héten benyújtotta a parlamentnek az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslatát. Az előterjesztés felfüggeszthetővé tenné a magyar állampolgárságát annak a többes állampolgárnak, aki Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent.

Idézet
Akinek felfüggesztik az állampolgárságát, az kiutasítható Magyarország területéről” – szerepel a javaslatban, amely szerint a felfüggesztés feltételét sarkalatos törvény határozza meg, ilyen feltétel, ha az adott állampolgár Magyarország területén tartózkodása Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent.

Anyaországi ellenzéki politikusok, valamint a sajtó szerint az alaptörvény-módosítás kitiltásra vonatkozó része többek között az amerikai-magyar kettős állampolgárokat, Soros György milliárdost és a fiát érintené. Erre a felvetésre a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely miniszter úgy reagált: „a sajtó atekintetben, szándék szempontjából nagy találati pontossággal dolgozik”, de még a javaslat parlamenti vitája előtt állnak. Dobrev Klára, az ellenzéki Demokratikus Koalíció EP-képviselője (Gyurcsány Ferenc volt kormányfő felesége) úgy vélekedett, ez a lépés a magyaroknak a „legdrámaibb következményekkel járhat”, ha ugyanis a kormány valóban ilyen tartalmú alaptörvény-módosítást akar elfogadni, akkor szerinte ki kell lépnie az Európa Tanácsból, hiszen a Magyarország által is elfogadott Európai Emberi Jogi Egyezmény kimondja, hogy állampolgárt nem lehet száműzni. Az Index idézte Bárándy Péter ügyvédet, a Medgyessy-kormány igazságügy-miniszterét, aki szerint „magyar állampolgárt kiutasítani Magyarország szuverén területéről az alkotmányosság teljes felrúgása”.

Hirdetés

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az állampolgárság felfüggesztéséről szóló módosításról közölte, nem politikai, hanem az ország nemzetbiztonsági szempontjait vették figyelembe. „A javaslat benyújtásával a vita nem lezárult, hanem kinyílt. Feltárjuk, hogy kik voltak a személyek, szervezetek, médiafelületek, amelyek amerikai pénzből a jelenlegi kormány megdöntésére szövetkeztek, és amelyek Magyarországot elítélő jelentéseket írogattak az Európai Parlamentnek, az amerikai kormánynak” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a politikus. Hozzátette, a tervezet kizárja a csoportos felfüggesztést, kizárást, csak a külföldi pénzből a magyar szuverenitást sértő személyekkel szemben lehetne alkalmazni, akik Magyarország területi épségét, alkotmányos berendezkedését akarják megváltoztatni. A felvetésre, miszerint érintheti-e az alaptörvény-módosítás a határon túli magyarokat, Kocsis Máté azt válaszolta, ez is a vita szempontja.

magyar Galéria

Lapunk megkérdezte a témában Lázár János építési és közlekedési minisztert, hogy mi indokolja ezt a kezdeményezést.

A tárcavezető elmondta, nagyon sok országban alkalmaznak bizonyos intézkedéseket nemzetbiztonsági kockázat felmerülése esetén, és majd a vita során az Országgyűlésnek kell mérlegelnie, tisztáznia, hogy ez milyen mértékben áll Magyarország érdekében. Kérdésünkre hozzátette, a Fidesz javaslata nem az Európai Unión belüli kettős állampolgárokra vonatkozik, tehát semmiképpen nem érinti a román–magyar kettős állampolgárokat, hanem azokat a kettős állampolgárokat, akik Magyarország és egy Európai Unión kívüli ország állampolgárai egy időben.

„Csak ebben az esetben merülhet fel annak a lehetősége, hogy az állampolgárral szemben nemzetbiztonsági kockázat esetén a magyar állam szükségesnek és arányosnak találja az állampolgársági jogviszony felfüggesztését. Ez egy nagyon nehéz és nagyon kényes kérdés, alapvető megfontolást és körültekintő gondolkodást igényel. A lépéseink elsősorban az EU-n kívülről érkező külső behatásokkal szembeni fellépést kívánják megalapozni. Semmiféleképpen nem a határon túli, vagy éppenséggel a kontinensen kívüli magyarságra vonatkozik az elképzelés” – szögezte le a Fidesz országgyűlési képviselője, hozzátéve, az előterjesztésről még nem döntött a parlament.

„Nem sérülhetnek a határon túli magyarság jogai”

Felvetettük a Fidesz vezető politikusának, hogy mivel a délvidéki, kárpátaljai magyarok nem tagjai az Uniónak, rájuk esetleg kiterjedhet-e egy ilyen intézkedés.

Lázár János úgy válaszolt: nem gondolja, hogy például Szerbiából vagy a Kárpát-medence nem európai uniós tagországában élő magyar közössége részéről olyan nemzetbiztonsági kockázat merülne fel Magyarországgal szemben, amely miatt esetleg alkalmazni kellene ezt a lehetőséget.

„Ellenben az óceán másik partján, az Amerikai Egyesült Államokban léteznek olyan körök, közöttük kettős állampolgárok is, akik messze visszaélnek a befolyásukkal és megpróbálják Magyarországot demokratikus legitimáció nélkül egy bizonyos irányba terelni vagy kényszeríteni, ami valódi nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Ezt mérlegelni kell. A mai világ arról szól, hogy egyes országok életébe, hétköznapjaiba, az ott élő embereknek, a demokratikusan, legitim formában megválasztott kormányoknak a döntéseibe legitimációval, demokratikus felhatalmazással nem rendelkező külső személyek és szervezetek megpróbálnak beavatkozni. Ha jól értem a Romániában zajló eseményeket, itt is napirenden van ez a kérdés. Igaz, más irányba és máshonnan, de mindenképpen aktuális téma, hogy a közép-európai országoknak és népeknek a sorsát kívülről, mások akarják befolyásolni, anélkül, hogy erre bárki megkérte vagy felhatalmazta volna őket” – jelentette ki lapunknak az építési és közlekedési miniszter.

magyar Galéria

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint az Egyesült Államokban léteznek olyan kettős állampolgárok, akik megpróbálják Magyarországot demokratikus legitimáció nélkül egy bizonyos irányba terelni

Fotó: Haáz Vince

Lázár János közölte, eszközöket keresnek a befolyásolási kísérletek visszaszorítására olyan esetben, ha valaki

  • kívülről,
  • legitimáció,
  • demokratikus felhatalmazás,
  • választás nélkül akarja „diktálni a tempót”.

Elismerte ugyanakkor, egyáltalán nem biztos, hogy ez a legjobb és a legkevésbé kockázattal járó eszköz.

A politikus kihangsúlyozta, a Fidesz számára az a legfontosabb, hogy a határon túli magyarság – éljen Európában vagy a kontinensen kívül, továbbá az EU-ban vagy azon kívül – semmiféleképpen ne érezze, hogy az anyaország által biztosított jogai bármilyen formában sérülnének. „Nem sérülhetnek a határon túli magyarság jogai ennek az intézkedésnek a hatására, ha ez egyáltalán bevezetésre kerül. Alaposan meg kell fontolni ezt a kérdést, mert a határon túli magyarok szempontjai nagyon komoly szempontrendszert jelentenek a döntésünkben. Miközben olyan világban, olyan korszakban élünk, amelyben sajnos folyamatos befolyásolási kísérletek, nyomásgyakorlás, manipuláció és demokratikus felhatalmazás és legitimáció nélkül az emberek életébe való beleszólás zajlik kívülről. Ez az, amit meg kell akadályozni” – nyilatkozta a Krónikának az Orbán-kormány tárcavezetője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő

Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről

Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről
2025. november 30., vasárnap

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól

Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól
Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól
2025. november 30., vasárnap

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól

2025. november 29., szombat

Palesztinbarát tüntetők betörtek a La Stampa napilap szerkesztőségébe

Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.

Palesztinbarát tüntetők betörtek a La Stampa napilap szerkesztőségébe
Hirdetés
2025. november 29., szombat

Orbán Viktor: az európai vezetők háborúba akarnak menni

Európa legolcsóbb rezsiköltségét fenn tudjuk tartani, megállapodtunk az oroszokkal arról, hogy idén télen és a következő évben is megérkezik a gáz és olaj, amire Magyarország leszerződött – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Nyíregyházán.

Orbán Viktor: az európai vezetők háborúba akarnak menni
2025. november 29., szombat

Az Airbus visszahívott hatezer repülőgépet sürgős szoftvercserére

Az Airbus pénteken bejelentette mintegy hatezer A320-as repülőgép visszahívását, hogy sürgősen kicseréljen egy, a napfény sugárzására érzékeny vezérlőszoftvert, miután október végén incidens történt az egyik ilyen gépen az Egyesült Államokban.

Az Airbus visszahívott hatezer repülőgépet sürgős szoftvercserére
2025. november 29., szombat

Donald Trump megsemmisíti elődje minden olyan elnöki rendeletét, amelyen előre rögzített szignó szerepel

Donald Trump amerikai elnök megsemmisíti elődje, Joe Biden minden olyan elnöki rendeletét, amelyen nem saját kezű aláírás, hanem előre rögzített szignó szerepel – a hivatalban lévő elnök pénteken jelentette be döntését.

Donald Trump megsemmisíti elődje minden olyan elnöki rendeletét, amelyen előre rögzített szignó szerepel
Hirdetés
2025. november 28., péntek

„Az európai józan ész hangja”. Orosz dicséret, német bírálat Orbánnak

Csaknem négy órán át tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken a Kremlben – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség.

„Az európai józan ész hangja”. Orosz dicséret, német bírálat Orbánnak
2025. november 28., péntek

Korrupciós botrány: távozik az ukrán elnök jobbkeze

Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője – közölte Volodimir Zelenszkij pénteki videóüzenetében. Az ukrán elnök jobbkeze a háborúban álló ország legnagyobb korrupciós botrányának egyik érintettje.

Korrupciós botrány: távozik az ukrán elnök jobbkeze
2025. november 28., péntek

Orbán Viktor Moszkvában: Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni és hozzájárulni ezek sikeréhez

Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni és hozzájárulni ezek sikeréhez – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a moszkvai Kremlben a Vlagyimir Putyin orosz államfővel megkezdett tárgyalások nyilvános szakaszában.

Orbán Viktor Moszkvában: Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni és hozzájárulni ezek sikeréhez
Hirdetés
Hirdetés