Lázadás az amerikai katonák ellen

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Legalább húsz halottja volt a Kabulban kitört zavargásnak Legalább húsz halottja van a tegnapi kabuli zavargásnak, amely amiatt tört ki, hogy közlekedési balesetet okozó amerikai katonák állítólag belelőttek az ellenük tüntető tömegbe. A katonák a bagrami úton okoztak balesetet, ahol hivatalos adatok szerint három afgán meghalt, és több gépkocsi megrongálódott.

Gazda Árpád

2006. május 30., 00:002006. május 30., 00:00

A baleset helyszínén kisebb tömeg gyűlt össze, és kövekkel kezdte dobálni az amerikaiakat, akik egyes források szerint tüzet nyitottak a tüntetőkre, más értesülések szerint a levegőbe lőttek, hogy szétoszlassák a tömeget. Az összecsapások legkevesebb húsz áldozatáról a Pazsvok afgán hírügynökség számolt be.
Az afgán hírügynökség úgy értesült, hogy egy 30 gépkocsiból álló amerikai katonai konvoj ütközött össze hétfő reggel személyautókkal. Hivatalos adatok szerint a három halotton kívül további tizenhét afgán megsebesült a súlyos karambolban.
A hírre Kabul belvárosát elözönlötték az ártatlan civilek halála miatt felháborodott tüntetők. Az egyik nagyköveti negyedben Ak–47-es gépkarabélyból leadott lövések hallatszottak, az amerikai külképviselet felől mintegy húsz másodpercen át lehetett hallani automata fegyverek ropogását. Rendőri és katonai egységek lezárták a kerületet, ahol mintegy százan tiltakoztak a „halál Amerikára, halál Karzaira és a rendőrségre” jelszavakat kiabálva. Az afgán rendőrök és katonák mellett a NATO-vezette stabilizációs erő katonái is a helyszínen tartózkodnak, a külföldieknek megtiltották a belépést a negyedbe.
Az afgán főváros egyik legforgalmasabb negyedében tüntetők körülbelül ezerfős tömege felgyújtott egy rendőrőrsöt, és elégetett egy Hamid Karzai elnököt ábrázoló plakátot. Több száz tiltakozó a főváros központjában álló elnöki palotához vonult. Helyszíni tudósítások szerint az öszszecsapásokban több tucat ember életét vesztette vagy megsebesült. A város fölött füstfelhő gomolyog, a tüntetők köveket dobálnak, fosztogatnak, az üzletek bezártak, a járókelők menekülnek az utcákról.

Erőszakos cselekmények Irakban
Ötvennégy halálos áldozatot követeltek tegnap Irakban az erőszakos cselekmények. A reggeli órákban tizennégyen vesztették életüket, és 17-en sebesültek meg egy pokolgépes merényletben Baakúba közelében. A civil áldozatok egy autóbuszon utaztak, amikor a detonáció bekövetkezett. Adzamíjában, Bagdad déli, szunniták lakta negyedében egy rendőrjárőr ellen elkövetett autóbombás támadásban 12 civil halt meg, és 24 megsebesült. Nem sokkal később egy másik merényletben öten vesztették életüket, és hatan sebesültek meg. Valamivel előbb hét ember életét oltotta ki, és kilenc személyt sebesített meg egy mikrobusz alá helyezett pokolgép az Adzamíjához közeli Kazimíja síita városrészben. A Musztansziríjai Egyetem egyik irodalomprofesszorát három fegyveres lőtte le, amint áldozatuk gépkocsija volánjánál ült. További tizenhárom személy lett erőszak áldozatává Bagdadban és a fővárostól délre fekvő, a merényletektől kevésbé érintett síita övezetekben. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát
2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak
2025. szeptember 07., vasárnap

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról