Hirdetés

Lavrov: Moszkva garantálja az ukrajnai konfliktus rendezésében részt vevők biztonsági érdekeit, ha maga is kap ilyen garanciákat

•  Fotó: Facebook/Russian Foreign Ministry - МИД России

Fotó: Facebook/Russian Foreign Ministry - МИД России

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban.

MTI

2024. március 29., 12:312024. március 29., 12:31

Lavrov szerint a Peking által 2023 februárjában előterjesztett, 12 pontos békekezdeményezés józan dolgokat fogalmaz meg, és Oroszország pozitívan reagált a dokumentumra.

Szemben Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a „diplomáciai perspektívák szempontjából esztelen képletével”, a kínai dokumentum a történtek okainak elemzéséből és azok megszüntetésének szükségességéből indult ki.

Hirdetés

A terv megállapítja a rend hiányát a biztonság terén Európában és a világban, és ennek okaként azt jelöli meg, hogy nem szereznek érvényt az ENSZ alapokmányának – ez a mi álláspontunk – mondta Lavrov.

Rámutatott a kínai dokumentumnak arra a kitételére, amely szerint az egyoldalú szankciók, amelyekhez a Nyugat „már jóval a különleges hadművelet kezdete előtt elkezdett aktívan folyamodni, szintén irritáló tényezőként jelentkeznek, amelyet meg kell szüntetni”.

Az orosz külügyminiszter szerint ennek alapján

meg kell állapodni abban, hogy biztosítva legyen az egyenlő biztonság a folyamat összes résztvevője számára. Hogy hogyan lehet ezeket az elveket a gyakorlatba átültetni, azt csak a tárgyalóasztalhoz ülve lehet megérteni.

„De nem a békeformula feltételei alapján, amelyet Zelenszkij és a gazdái Európában, Londonban és az Egyesült Államokban már régóta ultimátumként ismételgetnek, hanem a fennálló biztonsági problémák komoly elemzése, a terepen kialakult realitások elismerése és az Oroszországi Föderáció jogos biztonsági érdekeinek garantálása alapján. A magunk részéről készek vagyunk garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit” – mondta az orosz diplomácia vezetője.

A miniszter szerint a „terepen kialakult” realitásokat mindenki ismeri. Először is, ez a harctéren kialakult helyzet, másodszor pedig a Novorosszijában és a Donyec-medencében élő lakosság legitim érdekei.

A miniszter felhívta a figyelmet arra: a Nyugat „gyanúsan aktívan bizonygatja”, hogy a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni támadást az Iszlám Állam terrorszervezet követte el, és senki más nem gyanúsítható, főleg Ukrajna nem.

Lavrov közölte: a nyomozás még folyamatban van, új körülményekre derül fény, de „nincs jogunk kizárni a nyilvánvaló verziókat”. Ráadásul a támadás vádlottjai Ukrajnába menekültek, amikor őrizetbe vették őket – jegyezte meg.

Úgy vélte:

Ukrajna csak a jéghegy csúcsa Moszkva és a nyugati országok konfrontációjában.

Az utóbbiak által deklarált cél az, hogy stratégiai vereséget mérjenek Oroszországra és elszigeteljék a határai mentén.

Az Egyesült Államok ezzel a megközelítéssel szólítja fel a stratégiai biztonságról folytatandó párbeszédre Oroszországot, ám ez Moszkva szerint kizárólag a felek egyenjogúságának feltételével lehetséges, és semmiképpen sem az Ukrajnában kialakult közvetlen konfrontáció idején.

Lavrov egyébként kifejezte Oroszország készségét az párbeszédre az Egyesült Államokkal a bebörtönzött személyek kétoldalú cseréjére Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök 2021-es genfi megállapodása alapján.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés