Hirdetés

Laura Codruţa Kövesi vizsgálná az Oroszország elleni szankciók kijátszását

•  Fotó: Európai Bizottság

Fotó: Európai Bizottság

A romániai származású főügyész az Európai Ügyészség (EPPO) hatáskörét kiterjesztené az Oroszország elleni uniós szankciók kijátszásának kivizsgálására.

Krónika

2023. március 05., 11:522023. március 05., 11:52

Erről az európai főügyész az Együtt az igazságért című nemzetközi konferenciáján beszélt a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lvivben). Az értekezlet témája az volt, hogyan lehetne Oroszországot felelősségre vonni az Ukrajna elleni agresszió miatt, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

,,Az EPPO sokkal több segítséget tudna nyújtani. Senki sem fér hozzá több információhoz, mint mi, és a koordinált határokon átnyúló vizsgálatok hagyományos módszereihez képest sokkal gyorsabb módszereket alkalmazunk” – fejtette ki felszólalásában Kövesi. Az európai főügyész szerint az EPPO a leghatékonyabb rendelkezésre álló uniós eszköz a határokon átnyúló pénzügyi bűncselekmények feltárására.

Hirdetés
Idézet
Segítségünkkel az EU a gazdasági erejének és büntetőjogi rendszereinek teljes erejét latba vetheti azok ellen, akik segítenek kijátszani a szankciókat”

– jelentette ki. Laura Codruţa Köves úgy fogalmazott: az EPPO készen áll felvenni a harcot azokkal a bűnözőkkel szemben, akik eltitkolják az uniós szankciók hatálya alá tartozó áruk eredetét, rendeltetési helyét vagy tulajdonjogát. Ez szerinte segíteni fog az orosz háborús erőfeszítések lassításában, és a büntetőeljárást követő lefoglalások révén még Ukrajna háború utáni újjáépítésének finanszírozásához is hozzájárulhat.
Laura Codruţa Kövesi ukrajnai látogatása során Volodimir Zelenszkij államfővel is találkozott.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Lebombáztak az oroszok egy ukrán–román határátkelőt

Csapást mért az orosz hadsereg az Isaccea és Orlivka közötti komphatárátkelő ukrán oldalán álló létesítményeire kedden.

Lebombáztak az oroszok egy ukrán–román határátkelőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Orosz nagykövet: a Nyugat egy Oroszország elleni háborúra készíti fel Moldovát, ezért felfegyverzi

A nyugati országok felfegyverzik a Moldovai Köztársaságot, és felkészítik egy Oroszországgal vívandó háborúra – állította Oleg Ozerov chișinăui orosz nagykövet egy, a TASZSZ-nak adott interjúban.

Orosz nagykövet: a Nyugat egy Oroszország elleni háborúra készíti fel Moldovát, ezért felfegyverzi
2026. augusztus 31., hétfő

Védelmi miniszter: nem hogy kivonták volna az amerikai katonákat, de több százzal többen vannak

Bukarest nem kapott olyan jelzéseket, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenteni akarná Romániában állomásozó katonái számát – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem hogy kivonták volna az amerikai katonákat, de több százzal többen vannak
2026. augusztus 31., hétfő

Moszkva közölte, mikor jöhet létre a Trump, Putyin és Zelenszkij közötti találkozó

A Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti csúcstalálkozóra kizárólag a már megkötött megállapodások hivatalossá tétele céljából kerülhet sor – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap.

Moszkva közölte, mikor jöhet létre a Trump, Putyin és Zelenszkij közötti találkozó
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Irán és az Egyesült Államok hadserege egy hónap után ismét egymást lőtte, az olajár is megérezte

Több mint egy hónap után ismét fellángoltak a harcok Irán és az Egyesült Államok között: Irán vasárnap megtorlást hajtott végre az amerikai erők ellen, miután az amerikai hadsereg iráni rakétavetőket támadott meg – közölte egy amerikai illetékes.

Irán és az Egyesült Államok hadserege egy hónap után ismét egymást lőtte, az olajár is megérezte
2026. augusztus 30., vasárnap

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.