2012. augusztus 02., 14:592012. augusztus 02., 14:59
Harci repülők és helikopterek bombázták a Goman-hegy környékét, ahol a hatóságok gyanúja szerint a kurd szeparatisták bujkálnak. A török katonák és a kurd felkelők között két hete folynak harcok a területen, amelyek miatt számos környékbeli arra kényszerült, hogy elmeneküljön lakhelyéről.
Hivatalos adatok szerint legalább két katona meghalt és 14 megsebesült az összecsapásokban. A TRT török állami tévécsatorna arról számolt be, hogy 37 kurd vesztette életét a harcok során, de a hatóságok ezt nem erősítették meg.
A törökországi kurdok közel három évtizede folytatnak harcot a területi autonómiáért az ország délkeleti részén. A felkelők Észak-Irakban, illetve török jelentések szerint Szíriában is menedéket nyújtó állásokat építettek ki a közelmúltban. A török hadsereg korábban több ízben támadta az észak-iraki kurd lázadók állásait, és ankarai vezetők a napokban kijelentették, hogy Szíriában is készek fellépni az oda visszahúzódó törökországi kurd felkelőkkel szemben.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.