Hirdetés

Külügy: román matróz is lehet a jemeni húszi lázadók által elfoglalt teherhajón

•  Fotó: Twitter/X

Fotó: Twitter/X

A rendelkezésre álló információk szerint román állampolgár is tagja lehet azon hajó legénységének, amelyet vasárnap foglaltak el az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók.

Krónika

2023. november 20., 10:062023. november 20., 10:06

A külügyminiszter utasítására aktiválták az intézményközi válságstábot, és elindították a román állampolgárokat érintő ilyen esetekre vonatkozó szabványos eljárásokat – közölte a külügyi tárca hétfőn.

A külügyminisztérium az intézményközi válságstáb révén, együttműködve és összehangoltan a többi, megfelelő hatáskörrel rendelkező román hatósággal, valamint szoros kapcsolatban állva más nemzetközi partnerekkel, továbbra is

Hirdetés

a legnagyobb figyelemmel követi a helyzetet, és lépéseket tesz annak megoldására

– közölte az intézmény.

Mint arról beszámoltunk, az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók elfoglalták vasárnap a Vörös-tengeren a Galaxy Leader elnevezésű teherhajót, amely egy izraeli iparmágnáshoz köthető. Az izraeli hadsereg közleménye szerint a kereskedelmi hajó Törökországból Indiába tartott.

Az esetet az izraeli hadsereg „rendkívül súlyos, globális következményekkel járó” incidensnek minősítette, egyúttal hangsúlyozta, hogy a hajó legénysége többnemzetiségű, de izraeliek nincsenek a fedélzetén.

Izraeli tisztségviselők szerint a járműveket szállító hajó brit tulajdonban van, jelenleg egy japán cég üzemelteti. Az AP ugyanakkor hozzáfűzte, hogy nyilvános adatbázisok szerint a hajó tulajdonosa a Ray Car Carriers brit cég, amelyet Abraham „Rami” Ungar alapított, aki Izrael egyik leggazdagabb üzletembere. Egy Ungarhoz köthető hajó 2021-ben felrobbant az Ománi-öbölben. Izrael akkor és most is Iránt tette felelőssé az incidensért.

Az izraeli miniszterelnöki hivatal által kiadott közlemény szerint a hajó 25 fős legénysége ukrán, bolgár, fülöp-szigeteki és mexikói állampolgárokból áll, és izraeli nincs köztük. A jemeni húszik megerősítették, hogy elfoglaltak egy – általuk izraelinek nevezett – hajót a Vörös-tenger déli részén. Közölték, hogy a legénységgel „az iszlám elvek és értékek szerint” bánnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában

A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában
2026. január 16., péntek

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán

Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán
2026. január 16., péntek

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt

A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól

Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól
2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
Hirdetés
Hirdetés