
Olaszország teljes területét „vörös zónának” nyilvánították a hatóságok
Fotó: Agerpres/EPA
Egy nap alatt csaknem százhetvennel, 631-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság kedd esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma valamivel kevesebb mint ezerrel, 10 149-re nőtt.
2020. március 10., 21:012020. március 10., 21:01
2020. március 10., 21:222020. március 10., 21:22
A halottak száma az előző napi 463-hoz képest 36 százalékkal, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig az ugyanekkor feljegyzett 9172-höz képest 10,7 százalékkal nőtt. Ez a legnagyobb mértékű emelkedés a betegség február 21-i olaszországi észlelése óta. Kedd reggel egész Olaszország területén életbe léptek a legmagasabb fokozatú óvintézkedések, amelyek – a jelenlegi tervek szerint – április 3-áig tartanak, addig országszerte szünetel az oktatás is. Az intézkedések, amelyeket az északi Lombardia tartományban és további 15 városban már két napja bevezettek, minimálisra korlátozzák a lakosság mozgását.
Az eddigi fertőzöttek közül 1004-en már teljesen meggyógyultak, 877-en intenzív kezelésben részesülnek. A járvány továbbra is az északi országrészre koncentrálódik: Lombardia tartományban 5791, Emilia-Romagnában 1533, Venetóban 856 esetet regisztráltak. Az AFP hírügynökség összesítése szerint ezzel átlépte az ezret (1115) a Kínán kívüli halálesetek száma.
Önként 14 napos karanténba vonult az Európai Parlament (EP) olasz elnöke. David Sassoli a járvány terjedésével kapcsolatos legfrissebb olaszországi, valamint az Európai Parlament hétfőn meghozott intézkedéseire hivatkozva függesztette fel munkájának azon részét, amelyhez személyes jelenléte szükséges. Emmanuel Macron szerint az új típusú koronavírus okozta járványnak még csak a kezdetén van Franciaország, ahol a kedd délutáni hivatalos összesítés szerint 1600 fölé emelkedett a fertőzöttek száma. A francia elnök előre be nem jelentett látogatást tett a párizsi Necker gyerekkórházban.
Németország valamennyi tartományában megjelent az új típusú koronavírus, a járvány utolsóként Szász-Anhaltot érte el, ahol 5 fertőzést regisztráltak a keddi hivatalos adatok szerint. Kedd délután országszerte 1333 fertőzést tartottak számon, ami csaknem 200 esettel meghaladja az egy nappal korábbi 1139-et. Újabb három koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, mindhárman iráni állampolgárok – közölte a kormányzati koronavirus.gov.hu kedd délelőtt. Ezzel 12-re emelkedett az igazoltan koronavírussal fertőzött emberek száma az országban. Karanténban továbbra is 67 ember van, a szakemberek 362 mintavételt végeztek. Spanyolország szerdától két héten át nem fogad Olaszországból érkező utasszállító repülőgépeket – döntött a spanyol kormány keddi ülésén Madridban. A legfrissebb adatok szerint Spanyolországban eddig 1622 koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki, 101 beteget ápolnak intenzív osztályon és 35 ember halt bele a betegségbe. A gyógyultak száma 135.
Ausztria megtiltja a beutazást Olaszországból az új koronavírus okozta fertőzés miatt – jelentette be kedden Sebastian Kurz osztrák kancellár. Kifejtette: ezért csak azok léphetik át az országhatárt, akik orvosi igazolással rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy nem fertőzöttek. Ausztriában 182-re nőtt a fertőzöttek száma. Lengyelországban a Covid-19-fertőzés terjedését megelőző intézkedésként elrendelik a tömegrendezvények törlését – közölte Mateusz Morawiecki kormányfő. Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy kedd reggelre eggyel, 18-ra nőtt a lengyelországi fertőzöttek száma, két idősebb beteg állapota súlyos.
Jenny Harries angliai tisztifőorvos-helyettes megerősítette: a brit hatóságok valószínűleg 10-14 nap múlva léptetik érvénybe azt az útmutatást, hogy aki megfázásos tüneteket észlel, különítse el magát környezetétől. Az azonosított nagy-britanniai fertőzöttek száma jelenleg 319. Iránban 54-gyel emelkedett keddre virradóra Iránban a koronavírus halálos áldozatainak a száma, ezzel a járványnak már összesen 291 halálos áldozata van az országban – közölte egészségügyi minisztérium szóvivője. Kianus Dzsahánpúr elmondta, hogy ugyancsak keddre virradóra összesen 881 új fertőzöttet regisztráltak, így ez a szám kedden már 8042. A járvány kitörése óta 2731 ember felépült a betegségből. Kedden a mongol állami vészhelyzeti bizottság vezetője bejelentette, hogy a közép-ázsiai országban egy 57 éves francia állampolgárnál kimutatták a fertőzést. Mongóliában ez az első megbetegedés.
A koronavírus-járvány kínai gócpontjának számító közép-kínai Vuhanba látogatott Hszi Csin-ping kínai elnök kedden, első alkalommal azóta, hogy az új típusú koronavírus a városban tavaly decemberben terjedni kezdett. Hszi látogatásának célja a járványügyi óvintézkedések felülvizsgálata volt. A járvány összes fertőzötteinek száma Kína szárazföldi részén hétfő éjfélig 80 754-re, a halálos áldozatoké pedig 3136-ra emelkedett. A betegségből már közel 60 ezren gyógyultak fel az országban, míg jelenleg csaknem 18 ezren állnak kezelés alatt, közülük több mint 15 700 pácienst látnak el Vuhanban.
A koronavírus miatt a Wizz Air és a Ryanair is szünetelteti olaszországi járatait, a Wizz Air az izraeli járatokat is felfüggesztette. Az easyJet és az Air France április 3-ig nem indít járatokat Olaszországba.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
szóljon hozzá!