2011. június 07., 10:322011. június 07., 10:32
Az Országgyűlés elnöke erről egy lapinterjúban beszélt, amely a prágai, illetve a pozsonyi Hospodárské Noviny című gazdasági napilapokban jelent meg tegnap. Arra válaszolva, vajon meg tudja-e érteni, hogy az új magyar kormány határon túli magyarokat érintő politikája problémát okozhat a szlovák politikusoknak, még ha nem is nacionalisták, mint Ján Slota, Kövér kifejtette: „sajnos” minden szlovák politikusban van egy kis Slota, mégpedig azért, mert félnek Slotától, így figyelembe veszik nézeteit. „Nagyobb önbizalomra lenne szükségük a szlovák kollégáknak. Értjük, hogy nem mondhatnak le azokról a területekről, amelyeket a trianoni szerződésnek köszönhetően kaptak, s amelyeken Szlovákia létrejött. De a magyar nemzet sem mondhat le egyetlen részéről sem, a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben hozzánk tartoznak. És szintén nem mondhat le történelmének és kultúrájának azon részéről, amelyek ezzel a területtel kötik össze” – jelentette ki.
„A nemzet egysége a határokra való tekintet nélkül is kialakítható és megtartható, főleg az egyesülő Európában” – mondta Kövér. Hozzátette: ő otthon érzi magát Komáromban, és átmenve a hídon, Révkomáromban is. Otthon érzi magát Kolozsvár főterén is. „Szellemi, kulturális vagy történelmi értelemben ez az én hazám is” – szögezte le a politikus. Szerinte – ami a nemzeti kérdést illeti – a Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, illetve a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia sokkal radikálisabbak, mint a Vona Gábor irányította Jobbik. Ilyen szempontból Szlovákiában a nacionalizmus erős kártya, míg Magyarországon ez nem olyan horderejű téma.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!