2007. augusztus 09., 00:002007. augusztus 09., 00:00
Ro Mu Hjon – szóvivőjének szerdai tájékoztatása szerint – úgy foglalt állást, hogy a csúcs révén sikerülhet megszilárdítani a két Korea közötti viszonyt, amely megsínylette az észak-koreai atomprogram körüli válságot. A dél-koreai elnök hozzáfűzte: a találkozó hozzájárulhat ahhoz is, hogy Phenjan javítson a nemzetközi közösséggel fennálló kapcsolatán. A dél-koreai ellenzék legerősebb pártja, a konzervatív Nagy Nemzeti Párt (GNP) élesen ellenzi a csúcstalálkozó megtartását, mondván, hogy az pusztán belpolitikai húzás: egyedüli célja a kormányzó liberálisok megtámogatása a decemberben esedékes elnökválasztás előtt. A sajtóban megszólaltatott dél-koreai átlagpolgárok feltették a kérdést, miért megint Phenjan lesz a találkozó helyszíne, s Kim Dzsong Il észak-koreai vezető miért nem teljesíti ígéretét, miszerint ellátogat Délre. Hét év után ez lesz az első találkozó a két Korea legfőbb vezetői között. Kim Dzsong Il és Kim De Dzsong akkori dél-koreai államfő először 2000-ben találkozott szintén az észak-koreai fővárosban.
Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.