Hirdetés

Könnyebbé válik a jelzáloghitel-törlesztés a magyarországi nagycsaládosoknak

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthető 2018. január 1-jétől – ismertette Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a miniszterelnök által májusban bejelentett kedvezmény részleteiről szóló szerdai kormányülés döntését csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

MTI

2017. augusztus 31., 12:462017. augusztus 31., 12:46

Elmondta: a kedvezmény a már meglévő, illetve a jövőben felvett jelzálog-hitelekre is vonatkozik, azok a családok vehetik igénybe, ahol a harmadik vagy a további gyermek jövő január 1-je után születik, illetve már a várandósság 12 hetétől igényelhető a tartozás 1 millió forintos csökkentése.
A korábban született gyermekeknél nincsen felső korhatár, a hiteltartozás csökkentése akkor is igényelhető, ha az idősebb gyermek már nagykorú. „Az intézkedésre a jövő évre 17 milliárd forintot terveztek" – közölte Novák Katalin.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a keret felülről nyitott. A rendelet kihirdetése előtt felvett ingatlanfedezetű jelzálog-hiteleknél mind a lakáscélú, mind a szabad felhasználású kölcsön esetén igénybe vehető a csökkentés, a kihirdetés után felvettek esetében csak a lakáscélú jelzálog-hiteleknél. Hornung Ágnes közölte, az állami támogatást a pénzügyi intézményeknél kell igényelni; az előtörlesztési díjat az igénylő helyett az állam fizeti meg a bankoknak.

Hirdetés

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kitért arra, hogy 1981 óta csökken a népesség Magyarországon.

Hozzátette, ezért is hirdettek meg egy demográfiai programot, amely számos intézkedéssel támogatja a gyermeket vállalókat, ennek része a jelzáloghitel-tartozás csökkentése is.

„A harmadik, illetve minden további gyermek után járó 1-1 millió forintos hitelelengedést minden olyan család, illetve pár igényelheti, amelynek már van legalább két gyermeke, a vér szerinti és az örökbefogadott gyermekeket is figyelembe veszik” – ismertette Novák Katalin. Hozzátette, nagykorú gyermekek esetében az együttlakási kötelezettséget sem írják elő. Hornung Ágnes államtitkár a részletekről szólva szintén kiemelte, a kormány által elfogadott javaslat elsődleges célja a gyermekvállalás ösztönzése.

A pénzügyi intézmények bírálják el a támogatási kérelmet, pozitív döntés esetén támogatási szerződést kötnek az igénylővel, majd a tartozásból jóváírják az 1 millió forintot. A pénzintézet az állami támogatást utólagos finanszírozással hívja le a kincstártól – ismertette Hornung Ágnes.
Ha a bank nem fogadja el a támogatási kérelmet, az igénylő a kormányhivatal járási hivatalához fordulhat jogorvoslatért.

Az igénylőknek legalább 50 százalékban a kölcsönre fedezetet nyújtó ingatlan tulajdonosainak kell lenniük, nem lehet köztartozásuk, valamint feltétel a büntetlen előélet; a hátralékos adósok is igénybe vehetik a támogatást. Hornung Ágnes a költségvetési hatásokról elmondta: évente 10-20 milliárd forintos kiadással számolnak, a pontos összeget előre nem lehet megbecsülni, mert az a családok egyéni döntéseitől függően alakul.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés