Hirdetés

Kongresszusi választások Amerikában

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Több mint 200 millió szavazópolgárt vártak az urnák elé tegnap az Amerikai Egyesült Államokban. A szavazóknak a kongresszus tagjait és a szenátus tagjainak egyharmadát kellett megválasztaniuk. A közvélemény-kutatások George W. Bush elnök pártjának, a republikánusoknak a vereségét jelezték előre a demokratákkal szemben. ----------

Gazda Árpád

2006. november 07., 00:002006. november 07., 00:00

Szaddám újra a bírák előtt
Irakban tegnap folytatódott a Szaddám Huszein ellen népirtás vádjával indított per, a tárgyaláson megjelent a két nappal korábban egy másik perben halálra ítélt volt iraki diktátor is. A második perben azzal vádolja őt és hat társát a bíróság, hogy az iraki hatalom 1987–1988-ban hadműveletet indított az ország kurd lakossága ellen, és abban mintegy 180 ezer ember halálát okozta. A per huszonegyedik tárgyalási napján folytatták a tanúk meghallgatását, a védők ezúttal sem jelentek meg a tárgyalóteremben. Az ügyvédek hetek óta bojkottálják a pert, tiltakozva az ellen, hogy szerintük a törvényszék működését politikai megfontolások befolyásolják. Szaddám Huszeint és társait háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolják

Topolánek-kormány
másodszor
Mirek Topolánek, a júniusi csehországi képviselőházi választáson győztes Polgári Demokratikus Párt elnöke tegnap elfogadta Václav Klaus államfő ajánlatát, és másodszor is megpróbálkozik a kormányalakítással. Az államfő közölte, hogy ma újra kormányfővé nevezi ki Mirek Topoláneket, és megbízza az új kabinet megalakításával. Topolánek első kisebbségi polgári demokratikus kormánya október elején nem kapta meg a parlament bizalmát, ezért a miniszterelnök és kormánya benyújtotta lemondását. A cseh alkotmány a választások után három kormányalakítási kísérletre ad lehetőséget, ezt követően rendkívüli választásokat kell kiírni.

Markó Béla nem kíván
EP-képviselő lenni
Markó Béla nem kíván indulni az európai parlamenti választásokon. Az RMDSZ elnöke közölte, nem áll szándékában jelöltetni magát egy EP-mandátum elnyeréséért, mivel úgy gondolja, neki itthon, Romániában van tennivalója. Markó szerint az RMDSZ listáján olyan jelölteknek kellene indulniuk, akik valóban Brüsszelbe mennének majd, nem csupán mozgósító szerepük lenne. A szövetségi elnök szerint pusztán szimbolikus gesztus lenne az, amit Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő vetett fel a napokban, miszerint Markónak és Tőkés Lászlónak együtt kellene indulniuk az EP-választásokon. Az RMDSZ elnöke közölte: az EP jelöltekről a Szövetségi Képviselők Tanácsában és a Szövetségi Egyeztető Tanácsban kell majd dönteni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés