
A program keretében eddig 888 magyarországi település több mint 500 ezer hetedikes és középiskolás diákja közel 9 ezer tanulmányi kiránduláson vett részt
Fotó: Darvas Gyöngyi
Megjelentek a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program idei felhívásai, a program több új elemmel bővül – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatón. A jelentkezéseket június 9-ig lehet benyújtani.
2023. május 10., 16:162023. május 10., 16:16
2023. május 10., 17:112023. május 10., 17:11
A program kerete négymilliárd forint (100 forint 1,32 lej), az igényelhető, vissza nem térítendő támogatás ötszázezer forinttól ötmillió forintig terjed, a megvalósulási időszak 2023. szeptember 1-től 2024. augusztus 31-ig tart. A pályázati kiírás keretében legalább kétéjszakás tanulmányi kirándulás támogatható, amelyet magyarországi székhelyű általános iskola, hat vagy nyolc évfolyammal működő gimnázium szakgimnázium, vagy általános iskola feladatait is ellátó többcélú köznevelési intézmény, szakképző intézmény szervez. A kiránduláson a 2023/2024-es tanévben az általános iskola 7. évfolyamán, vagy a hat évfolyammal működő oktatási intézmény 3. évfolyamán, nappali rendszerű képzésben tanuló
Feltétel még, hogy a kirándulás Románia, Szlovákia, Szerbia, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területeire, vagy olyan célországon belül található helyszín meglátogatására irányuljon, amely nem magyarlakta terület, de megtalálható a Kárpát-medencei Bakancslistán, vagy a Rákóczi nyomában – Kárpát medence útikönyvben, vagy a Határtalanul! Barangoló honlapon szereplő helyszínek között.
Új elem, hogy a maximálisan nyújtható támogatás mértékének kiszámításához használandó képletben a napidíjat és a kilométerdíjat megemelték, ahogy a projektvezetői díj is nőtt. „Elszámolható a buszsofőr szállása és étkezési költsége a pályázatban. A projekttervben megjelölt út során megtett távolság alátámasztására kötelező benyújtani a Google útvonaltervező által megtervezett útvonalat” – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Pontosan behatárolták az egyes célországok magyarlakta területeit, így kizárható az olyan kirándulások megvalósítása, amelyeknek nincs magyar vonatkozása. Szlovéniában és Horvátországban megvalósuló kirándulás esetén engedélyezik a határközeli, magyarországi szálláshelyeket és síelést is lehet szervezni, kizárólag Erdélyben. A pályázat során visszavezették a pontozásos rendszert, pluszpontot jelent egyebek között a Magyarság Háza rendhagyó tanóráin való részvétel. 2022-ben és 2023 első negyedévében 336 rendhagyó tanórát szervezett a Magyarság Háza több mint 18 ezer általános és középiskolás diák számára.
az előállított termékekről előadás meghallgatása, a termelői üzembejárás, a termékek kóstolása, valamint olyan ismert, helyi személy meglátogatása, aki az adott település fejlesztése, hírneve öregbítése, vagy a magyarság fennmaradása érdekében kiemelkedő tevékenységet folytat. A pályázati felhívás elérhető a www.bgazrt.hu oldalon. A pályázat benyújtása elektronikus formában történik június 9-én 14 óráig, a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) online felületén, a nir.bgazrt.hu oldalon.
Az államtitkár felidézte, hogy a Határtalanul! program 2011 óta működik, 2018 óta újra a nemzetpolitikai államtitkárság szakmai irányításával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. lebonyolítása mellett. Potápi Árpád János célként jelölte meg a határon túli kirándulások támogatását, a külhoni magyarság megismerését, a magyarországi és külhoni magyar fiatalok közötti kapcsolatok kialakítását és erősítését. Szeretnék a nemzetpolitikába minél inkább bevonni a fiatalokat, hogy megmutassák, magyarok nemcsak Magyarországon élnek, hanem szerte Kárpát-medencében. Hozzátette, arra is szeretnék ösztönözni a csoportokat, minél több természeti értéket keressenek fel.
Tájékoztatása szerint eddig 888 magyarországi település több mint 500 ezer hetedikes és középiskolás diákja közel 9 ezer tanulmányi kiránduláson vett részt. A járványhelyzet után újra lehetővé vált a Határtalanul-kirándulások megvalósítása, a 2022-es pályázat keretében megvalósuló kirándulások jelenleg is zajlanak, májusban összesen 642 kirándulás valósul meg. Eddig már több mint kétmillió kilométert tettek meg a 2022-es pályázat keretében utazók. A szerdai napon több mint 5000 diák van úton 153 kirándulás keretében – ismertette Potápi.
Szűcs Dóra, az Okosdoboz Kft. ügyvezetője a Határtalanul! program egyik új elemét, a Határtalanul Barangolót mutatta be. Kiemelte: a felület ingyenesen elérhető, és a külhoni régiókban található természeti és épített örökséget lehet fellelni a segítségével.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
szóljon hozzá!