Kiújult a szlovák–magyar diplomáciai konfliktus

Megütközést keltett Magyarországon Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének kijelentése, amelyben a Magyar Koalíció Pártját kritizálta – mondta Göncz Kinga külügyminiszter tegnap Budapesten. A politikus szerint „mindenféle európai normán kívül vannak” azok a kijelentések, amelyeket a szlovák kormánykoalícióban részt vevő párt elnöke tett.

Gazda Árpád

2006. július 25., 00:002006. július 25., 00:00

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke egy cseh lapban közölt interjújában azt mondta: irigyli a cseheket, hogy elűzték országuk területéről a németeket, s ezért ma már nincs olyan problémájuk velük, mint a szlovákoknak a magyarokkal Szlovákiában. A Robert Fico vezette új szlovák kormánykoalíció egyik pártjának elnöke a Lidové Novinyben megjelent beszélgetésben keményen bírálta a cseh pártokat és politikusokat, hogy normális pártnak tartják a Magyar Koalíció Pártját (MKP), amelynek állítólagos célja Szlovákia szövetségi állammá való átalakítása, a trianoni szerződés és a Benes-dekrétumok átértékelése.
Megjegyezte, hogy pártja nem a magyarok ellen van, hanem az MKP azon képviselői ellen harcol, akik elnyomják a többségi nemzetet. Amíg az MKP képviselői Szlovákiát nem tekintik hazájuknak, hanem Nagy-Magyarország részének, addig ő a párt betiltása mellett lesz. Slota azt állította, hogy Dél-Szlovákiában a magyarok uralkodnak, és a Szlovák Köztársaság felségterületén elnyomják a szlovákokat, s ott szlovákul nem lehet senkivel szót érteni. Bírálta a Kossuth- és Rákóczi-emlékműveket az országban, és feltette a kérdést: „Ezek után valaki még csodálkozik, hogy létezik az SNS, amely azon szlovákok jogaiért harcol, akik ezer évig éltek magyar elnyomás alatt?”
Göncz Kinga emlékeztetett arra, hogy Ján Kubis szlovák külügyminiszter magyarországi útján ígéretet tett arra, hogy kormánya a jövőben elhatárolódik a magyarellenes és a kisebbségeket sértő kijelentésektől. Kubis július 11-i látogatásán hangsúlyozta: a kabinetje különös figyelmet fordít majd az európai értékekre, az emberi és kisebbségi jogokra. Hozzátette: a koalíciós szerződés rögzíti, hogy a kormány nem felel és nem vállal semmifajta felelősséget olyan kijelentésekért, amelyeket a kormányban résztvevők pártpolitikusként tesznek.
A július 4-én hivatalba lépett új szlovák kormánykoalíciót már megalakulása előtt és után is számos nemzetközi bírálat érte. Robert Fico miniszterelnököt leginkább azért kritizálták, mert koalícióra lépett Vladimír Meciar pártjával és a magyarellenességéről elhíresült Ján Slota nevével jelzett Szlovák Nemzeti Párttal (SNS). Vladimír Meciar és Ján Slota pártja 1994 és 1998 közötti közös kormányzása során erőteljesen korlátozta a nemzetiségek jogait, számos intézkedéssel rontott Szlovákia nemzetközi megítélésén. Az ország NATO- és európai uniós csatlakozása is veszélybe került. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált megy egy orosz drón Lengyelországban

Egy drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki települáésen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált megy egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök
2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát