
Michelangelo Dávid-szobra egyike a világ legismertebb képzőművészeti alkotásainak, az 1500-as évek elején készült mű a bibliai Dávidot ábrázolja Góliáttal vívott küzdelme előtt
Fotó: Dario Nardella/Facebook
Firenze polgármestere azt közölte, kitünteti a floridai tanárt, akit kirúgtak, mert megmutatta hatodikos diákjainak Michelangelo Dávid-szobrát.
2023. március 28., 11:012023. március 28., 11:01
Egyesült Államokbeli és európai sajtóorgánumok is foglalkoztak a hírrel, miszerint a múlt héten kirúgták egy floridai iskola igazgatóját, aki ellen a szülők panaszt tettek, hogy hatodik osztályos gyermekeiknek Michelangelo 16. századi, világhírű Dávid-szobrát mutatta meg. Az egyik szülő „pornográfnak” nevezte a cselekményt – írta a Huffington Postra hivatkozva a sajtó.
A művészettörténet órán Michelangelo Ádám születése és Botticelli Vénusz születése című művét is megtekintették a hatodikosok.
A hírre, hogy Hope Carrasquilla igazgató lemondásra kényszerült, Dario Nardella, Firenze polgármestere Facebook-bejegyzésében úgy reagált:
Dávid szobrát Michelangelo Buonarroti 1501 és 1504 között készítette Firenzében. 1873-ig a Palazzo Vecchio előtt állt, ekkor helyezték át jelenlegi helyére, a Galleria dell’Accademia erre a célra készült termébe, az eredeti helyén azóta egy másolat tekinthető meg. A szobor egyike a világ legismertebb képzőművészeti alkotásainak, a bibliai Dávidot ábrázolja Góliáttal vívott küzdelme előtt.

Nagy port kavart, hogy átírják Nagy-Britanniában a Charlie és a csokigyárat és Roald Dahl többi gyermekkönyvét, hogy azok „elfogadóbbak” legyenek.
A Hormuzi-szoros blokádja megemelte az olajárakat, megzavarta a műtrágya- és nyersanyagellátást, ami ipari fennakadásokat és akár élelmiszerár-emelkedést is okozhat világszerte – írta a hirado.hu a a profile.ru oldalra hivatkozva.
Újabb hároméves ciklusra Brenzovics Lászlót választotta meg elnökének tisztújító közgyűlésén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).
Kereskedelmi hajók kerültek tűz alá a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalán. Irán látszólag újra lezárta a Hormuzi-szorost, Washington viszont mást állít.
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten.
Magyar Péter Bujdosó Andreát javasolja a Tisza parlamenti frakciójának vezetésére – jelentette be a választáson győztes Tisza Párt elnöke szombaton a Facebookon. A politikus erdélyi származású, Nagyszalontán született.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Olyan Fidesz-frakció kell, amely képes a párt megújulását szimbolizálni – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírókkal.
Nagy országos rendezvényt szervez a Tisza Párt az új Országgyűlés alakuló ülésére a Parlament előtti Kossuth térre – jelentette be az országgyűlési választáson nyertes politikai alakulat elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken, Budapesten.
Alexandru Rogobete egészségügyi és Alexandru Nazare pénzügyminiszter csütörtökön Washingtonban előzetes, „feltérképező” jellegű tárgyalást folytatott a Pfizer vállalat képviselőivel.
Pénteken elrajtoltak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások az Országházban, amelyen mindhárom bejutott párt képviselői jelen vannak.
szóljon hozzá!