
Fotó: Rompres
2007. július 06., 00:002007. július 06., 00:00
A szerelvényen, és a mögötte érkező következőn hétszáz utas rekedt a mélyben. Ők tűzoltók vezetésével, gyalog mentek vissza a Mile End állomásra, az áramtalanított alagúton át. Az evakuálás két órán át tartott. A balesetet szenvedett vonat hat kocsija siklott ki. A londoni közlekedést irányító városi cég, a Transport for London (TfL) szerint valószínűleg „valamilyen idegen tárgy” volt a sínen. A baleset és a mentés során számos könnyebb sérülés történt. Az utasok a BBC-nek elmondták: a vonat egy hatalmas zökkenés után össze-vissza csapódott az alagútban, és több ablaka betört. A kocsikban pánik tört ki, mert mindenki azt hitte, hogy ismét terrortámadás történt.
Nagy-Britanniában a hétvégén több összehangolt robbantásos merényletet kísérelt meg egy terrorista sejt, amely az eddigi vizsgálatok szerint az állami egészségügyben dolgozó külföldi – arab és indiai – orvosokból állt. A nagy szerencsével meghiúsult londoni és glasgow-i pokolgépes támadások után a kormány a legmagasabbra, vagyis „kritikusra” emelte a terrorfenyegetettség szintjét; ez a fokozat arra utal, hogy „azonnali” újabb támadásokat tartanak valószínűnek. A terrorkészültséget szerdán csökkentették a második legmagasabb szintre, amelynek meghatározása „súlyos”.
Éppen két évvel ezelőtt négy öngyilkos merénylő a londoni metróban, illetve egy buszon robbantotta fel magát; abban a merényletsorozatban a tetteseken kívül 52-en haltak meg.
A 12 fővonalból álló, 400 kilométeres londoni metró – a világ legnagyobb földalatti-hálózata – évi egymilliárd utast szállít; a 75 kilométeres Central Line-t évente 180 millióan használják.
Hírösszefoglaló
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.